Sinkovics Szilvia
Folyton keresek valamit, kutatok megállás nélkül. Szeretek beszélgetni, felfedezni, elemezni. Néha reményvesztettként bolyongok, de valami soha nem engedi, hogy elveszítsem minden bizodalmamat, az életbe vetett hitemet. Még a legádázabb pillanatokban is jön egy találkozás, egy beszélgetés, ami feltölt, amiből energiát nyerek. Szinte mindannyian küzdünk kisebb-nagyobb lelki problémákkal, mindennap megvívjuk a magunk kis harcát. A Léleknyerőben igyekszem olyan témákat boncolgatni, amelyek segítenek megtalálni az utat egy kiegyensúlyozott, boldogabb élet felé.
Legutóbbi cikkek
Ma már nem ciki felvállalni, ha egy nő nem szeretne gyereket. Régebben talán furcsának találtam, nem tudtam azonosulni azzal, ha valakit nem érdekelt a házasság, a családalapítás, de ma már tudom, hogy számos körülmény közrejátszik a motivációnkban. Szerintem leginkább a múltunk, az a csomag, amit otthonról hozunk. Na és persze a változó világ, az, hogy ma az esélyegyenlőség nevében sokszor hajlamosak vagyunk nőként a karrierért mindent beáldozni, vagy például az, hogy nemtől függetlenül nehe...
továbbSajnos nem kaptam többet 160 centinél. Dolgozom rajta, de még nem sikerült elfogadnom a magasságomat. Úgy érzem ez örökre - tudom nem szabad ilyen nagy szavakat használni - elválaszt attól, hogy felnőtt nőnek érezzem magam.
tovább Kezdjünk az élelmiszerekkel. Hosszú sorokat talál az ember a mirelit osztályon telis-tele tízperces mikrós kajákkal. Rengeteg fajta, rengeteg ízvilág, persze kell is, hiszen itt mindenféle nemzetiségű ember él – így étkeznek az emberek Walesben. Timi most a nők kedvenc témájáról, a vásárlásról mesél.
továbbMára rájöttem, hogy a szüleim nem voltak mindig őszinték velem, amolyan kegyes hazugságokkal próbálták megkönnyíteni az életem. Csak, hogy egyet említsek: még nagyon kicsi voltam, megnéztem egy filmet, aminek a végén meghalt egy kutya. Napokig sírtam utána, nem tudtam abbahagyni, persze a szüleim nyugtattak, hogy ez csak film, nem a valóság, de csak akkor hagytam abba a bömbölést, amikor azt mondták, hogy írtak neki levelet, a gazdája pedig válaszolt, hogy jól van.
továbbAzt mondják, az otthonunk mi vagyunk, ami körülvesz, minket az tükrözi a lelkiállapotunkat. Sokat írtam már arról, hogy mennyire kaotikus néha az életem, van, hogy ez már a lakáson is meglátszik. Bár negyedórát szigorúan a lakásra fordítok minden nap, néha ez nem elég. Ha rendet rakok, rögtön érzem a lelkemen is, csökken a stressz-szintem, élvezem a jó illatokat, a káosz eltűnését. Találtam néhány tanácsot, ami azonnali segítséget nyújt.
továbbNem tagadom, vannak gondjaim az öregedéssel. Amikor például egy boltban „jó napottal” köszön a huszonéves eladó összeomlik minden, zokogni tudnék, úgy érzem megsemmisítettek, elönt a düh és ökölbe szorul a kezem.
továbbDolgom van a nőiességgel, a nőiesség megélésével. Nem véletlen, hogy az egyetemi projektem is e körül forog majd. Sokat olvasok a témában, keresem az ikonikus alakokat, azokat, akiktől lehet tanulni. Ha a kecsességre, bájra, légiességre, eleganciára gondolok, akkor rögtön Audrey Hepburn jut eszembe.
továbbEgyelőre még nem hozta meg az életem a kemény munka gyümölcsét, a sikert. Ma még csak csodálattal figyelem azokat a nőket, akik erősek, magabiztosak és – ahogy mondani szokták – elértek valamit. Még tennem kell(ene) azért, hogy kamerák vegyék, ahogy csillogó ruhában teszem-veszem magam pl. egy liftben, mint Vajna Tímea. De! Még nem adtam fel, hiszen sokan csak nyugdíjas korukban találnak az önmegvalósítás útjára. Addig is próbálom megfogadni a Business Women Experts hat pontját, amelyet a sik...
továbbRengeteget olvashatunk az elvándorlás jelenségéről. Tudjuk, hogy hol, melyik országban, hogyan működik a bürokrácia, egyes beosztásban, szakmában mennyit lehet keresni, mi jellemző az adott népre, de arról szinte semmilyen információnk nincs, mit él meg valaki, amikor elhagyja hazáját, a családját, a barátait. Timi 33 évesen döntött úgy, hogy új életet kezd Nagy-Britanniában, egyedülálló nőként.
továbbSzokták mondani, hogy régen minden sokkal jobb volt - általában legyintek, hogy ez csak valamiféle negédes nosztalgia. Tudom élvezni a modernitást, hiszen számos előnye van, aktívan használom az internetet, szeretek eljárni ide-oda, szeretem, hogy egy-két lépés a lakásból és minden ott van rögtön. Azonban valami mégis erős diszkomfortérzetet okoz, ez pedig nem más, mint a felfokozottság. A környezetemen és magamon is tapasztalom, hogy állandóan stresszes, állandóan pörög, állandóan megvalósít...
továbbAz izomegyensúlyi zavarok nemcsak a mozgásszervrendszerre vannak hatással, hanem a többi szervrendszerre, így tulajdonképpen az egész testre is, egy magyar fejlesztésű mozgásforma pedig ezt az egyensúlyt igyekszik helyreállítani. B2P2 órán jártunk a Fontanus Központban.
továbbRengeteget olvashatunk az elvándorlás jelenségéről. Tudjuk, hogy hol, melyik országban, hogyan működik a bürokrácia, egyes beosztásban, szakmában mennyit lehet keresni, mi jellemző az adott népre, de arról szinte semmilyen információnk nincs, mit él meg valaki, amikor elhagyja a hazáját, a családját, a barátait.
továbbBár nagyon szeretem a kávét, ritkán engedem meg magamnak, mert rettentően ideges leszek tőle, még a koffeinmentestől is, de lehet, hogy ez már csak „placebo”. Pedig nagyon jó lenne, ha hozzászoknék, ugyanis több tanulmány is kimutatta, hogy a kávéivás több évet is hozzátehet az életünkhöz.
továbbMostanában egyre inkább foglalkoztat a nőiesség kérdése. Eddig valahogy kimaradt az életemből. Elakadtam. Látszólag nő vagyok, belülről azonban még mindig kislány. Elfelejtettem felnőni, nem kaptam meg azokat az útravalókat, amely abban segít, hogy kihozzam magamból a nagybetűs nőt.
továbbHa valakinek volt már kutyája vagy macskája, tudja mennyire érzékenyek az állatok. Ugyanúgy tudnak rossz- vagy jókedvűek lenni, megérzik, hogy nekünk éppen milyen hangulatunk van. Feltételezések szerint a kutyák látják a szellemeket és azt is megérzik, ha valakinél közeledik a halál. Egyes kutatások szerint az ebek a következőket is megjósolják:
továbbMi volt előtte? Már nem is tudjuk. 2002. április 14-én indult el a Magyarországon első, igazán népszerű közösségi oldal, az IWIW. Én sokáig nem is regisztráltam, nagyon ódzkodtam tőle, a megalapítása után eltelt legalább 5-6 év, mire én is tagja lettem. Ma pedig már annyira szerves része az életemnek – na nem az IWIW, hanem a Facebook -, hogy nem is emlékszem, mi volt előtte, hogyan éltem az életem nélküle.
továbbEgyre inkább közismert tény, hogy a meséknek gyógyító ereje van. Amikor erről beszélgetek valakivel, kiderül, még mindig sokan azt hiszik, hogy ez csak gyerekekkel működik. Azonban rendkívül hatékony felnőttek esetében is. Nem titkolom, már többször írtam róla, hogy már sok-sok éve járok pszichológushoz, önismereti csoportba, szívesen próbálok ki új módszereket. Most lehetőségem nyílt arra, hogy elmenjek egy mesecsoportba.
tovább“Küzdök az érzelmeimmel, és próbálom a sírást visszatartani, de muszáj indulnom. Visszanézek, ahogy elindulok az autóval és tudom, hogy nagyon sokáig nem fogom látni őt” – Timi nekivág a nagyvilágnak.
továbbHogyan dolgozunk fel egy-egy veszteséget? Tudunk-e ma még egyáltalán gyászolni? Mit bánnak meg általában a haldoklók az életükkel kapcsolatban? - ezekre a kérdésekre kaptunk választ Bálint Csilla gyásztanácsadótól, aki a Napfogyatkozás Egyesület munkatársa. A szervezet célja, hogy a társadalom számára közelebb hozzák a halál és a gyász témáját. Ami sajnos a veronai buszbaleset miatt nagyon aktuális.
továbbHosszas terápiás folyamat alatt sem jöttem rá arra, hogy a sok szorongást, a sok békétlenséget, a harmóniamentességet önmagam elutasítása okozza. Számos problémát megoldunk azzal, ha megtanuljuk önmagunkat szeretni. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, hosszas folyamat eredménye lehet az önelfogadás. Buda László, pszichiáter “Mit üzen a lelkünk” című könyvében arról ír, hogy először is fel kell ismerni az önmagunktól való elfordulás jeleit, formáit: Önmegkérdőjelezés - „Miközben az önre...
tovább