Szeretem olvasni Müller Péter gondolatait. Megnyugtat, és szavai egész nap motoszkálnak bennem. Ő állít valamit, én pedig a saját életemben keresem rá az igazolásokat. És valahogy mindig az jön ki, hogy igaza van. Ha tetszik, ha nem. Furcsa, de olyan, mintha kívülről látná mindannyiunk életét, és tűpontossággal mutat rá hibáinkra, erősségeinkre, mutatja az utat, merre menjünk, segít felismerni, ha eltévedtünk és erőt ad akkor, amikor valamit újra kell terveznünk.

Nemrégiben jelent meg az Életművészet című könyve, amelyben a mindennapi életünket vonja párhuzamba a művészettel vagy annak valamelyik ágával. Azt mondja, minden ember egy művész, alkotása pedig nem más, mint saját maga és egész élete, melyet születésétől a haláláig alakít. Arra hívja fel a figyelmet, hogy sorsunknak teremtői vagyunk, nem pedig elszenvedői, ezért lelkünket is folyamatosan ápolni kell. A nőkről csodálatosan fogalmaz: „A művészet nem azt jelenti, amit manapság ide sorolunk. Nemcsak képet, szobrot, verset, regényt, drámát, színházat és zenét jelent, hanem önmagad megalkotását. Az életed megformálását is. Nem vagyunk készen. Egy farkas vagy egy kőszáli kecske lényegében készen van. Csak követnie kell ösztöne parancsait. De az ember nincs készen! Sejti, hogy megszületésével és testi létével nincs ’készen’. Azt meg is kell csinálnia még. Meg kell formálnia önmagát és a világát, amelyben élni fog. Ha nem teszi: elnyelik a kaotikus ösztönerők. Embernek lenni: művészi feladatot jelent. Azt sem mondhatnám, hogy nem kell hozzá tehetség. Kell! Anyának lenni minden nő tud – de jó anyának lenni csak a tehetséges anyák tudnak. Akik ’művészi’ fokon anyák. És művészi fokon kell szeretőnek, férjnek, feleségnek, barátnak, tanítónak, testvérnek, vagy éppenséggel egy ország vezetőjének lenni. Érzed, hogyan használom ezt a szót? Minden ember legfontosabb műve: önmaga.”