Keveseknek adatik meg az életben az a nagy boldogság, egymásra találás, együvé tartozás, amit Szepes Mária írónő számára a házassága jelentett.

Szepes Mária és Szepes Béla házassága az összetartozásról és elválaszthatatlanságról szólt. Támogatták, erősítették, segítették egymást, nem rivalizáltak, nem a rossz tulajdonságok elviselhetetlenségét hangsúlyozták, hanem egymás pozitív energiáiból töltekeztek.

1933-ban Szepes Béla a következő, szerelemtől, szeretettől átitatott levelet küldte feleségének:

„ …Csak forrón áhítozom az után az idő után, hogy teljesen együtt, eggyé legyünk. Most még tagolhatom: a mindenem vagy, feleségem, szerelmem, anyám, leányom…akkor „csak” egy leszek Veled. Akkor nem fog többé fájni, ha nem látlak, ha nem érezlek a közelemben,s talán akkor már túl leszek minden hátrányon is, ami most mint nehéz ballaszt lóg a nyakamon. Milyen boldogság Hozzád hazasietni! Milyen hiábavaló minden felesleges idő, lépés, vagy tett, ami nem Hozzád vezet…”

Szepes Bélával, a később ezüstérmes gerelyhajító olimpikon és síbajnok, valamint sportújságíró karikaturistával az írónő először egy hűvösvölgyi rendőrfilm forgatása közben találkozott. Szepes Mária Emberek és jelmezek című önéletrajzi visszaemlékezésében így ír az első találkozásról: „Én sovány voltam, mint a babkaró, a fejem búbjáig irodalomba merülve, Adyért, a nyugatosokért rajongva, titkos álmokat szőve saját írói karrieremről… Szepes Bélával kezet fogtam - erős, határozott kézfogás volt. Kívülről és távolról figyelem - mondtam magamban fennköltségem magaslatáról, mert igen csinosnak és elegánsnak találtam. Magas alakján, széles, izmos vállán, karcsú derekán sportzakót viselt. Kezében sétabotot tartott, sárga szarvasbőr kesztyűje virított. Sűrű, rőt csillanású haján a kalapját egy kicsit félrecsapta. Szeme meglepően kék volt, sötét szempillái keretében. Tudtam, Budapest legjobb táncosának tartják. Gellért-teákra járt. Minden lányos ház boldog, ha elmegy a zsúrjukra. A divatos, illatos szépasszonyok körülrajongják, ragadnak rá…”

Aztán a jóképű és úri társaságok elmaradhatatlan vendége, Szepes Béla feleségül kérte az írónőt. Életük nem volt mentes a sok megpróbáltatástól, háborús bujkálások, menekülések, hosszas nélkülözések és egy hatalmas tragédia, kisfiuk elvesztése sem távolította el egymástól a házaspárt. Mindenben és mindig társak maradtak, egymást rajongásig szerették. Szepes Máriát férje halála, elvesztése nagyon megviselte, bár úgy érezte, hogy összetartozásuk nem szűnt meg, csak a földi világban. Erről vallott az írónő Szepes Béla halála után költött, Mindig együtt című versében is: „Több volt a/ szónál, gondolatnál az Együtt, csak együtt,/ karod fészkében elpihentem s minden / más mindegy. Csak Te vagy. Nem testetlen / árny, nem ember már. Több. Szellem./ Megélt Unio Misztika. Örökre együtt, Veled.”