Szepes Mária sokszínű, termékeny írói alakja, emberi mivolta egy igen különös nő és művész portréját nyújtja. Mondhatjuk nyugodtan, hogy az egész huszadik századot átélte, vagy ha tetszik, túlélte, és megadatott számára az a rendkívüli nagy szerencse, hogy bohém családja által egyetlen társadalmi osztályhoz sem sorolható különc emberek sokaságával ismerkedhetett meg.
„A becsvágy nyüzsgő baktériumkultúrájának közegében világra jönni, hatásai között felnevelkedni különleges sorsot jelentett”- fogalmazta meg az írónő gyermekkorának egyéniségekben gazdag, páratlan világát az Emberek és jelmezek című visszaemlékezésében. Az, hogy képes volt a bohémvilágban felcseperedve egészséges, öntudatos, célokkal és elhivatottsággal teli nő maradni, már önmagában is elismerésre méltó. Szepes Mária felmenői között voltak hazárdőr természetű régimódi gavallérok, színész- és énekesnő édesanya és táncos-komikus édesapa. Bátyja, Scherbach (Papír) Viktor nyelvész, író, filozófus, zenész, asztrológus lett, akinek írói-szellemi világa rendkívül nagy hatással volt Szepes Máriára. Részben ennek is következménye, hogy irodalmi munkásságának eredetiségét és mélységét illetően megoszlanak a vélemények. Egy azonban biztos, hogy pontosan értette és érezte azt a határmezsgyét, ahol a művészet áthajlik a pszichológia és ezoterika világába.
Mindennek különösen érzékletes olvasatát volt képes átadni olvasóinak, akik Szepes Mária életfilozófiájának, bölcsességeinek követőivé váltak, válnak ma is. Kétségtelen, hogy az írónő gondolkodását a huszadik század meghatározó egyéniségei formálták. A negyvenes évek végén, pasaréti lakásában bátyjával, Viktorral „titkos” előadásaikon olyan személyek vettek részt, mint Hamvas Béla, az írónő jó barátja, vagy Baktay Ervin és Várkonyi Nándor. Életre szóló őszinte, támogató házassága férjével, az ismert sportoló, sportújságíró, karikaturista Szepes Bélával rendkívüli lelki biztonságot jelentett az írónő számára a történelem zaklatott pillanataiban is. Túlélni, átélni és megélni is képes volt hatalmas változásokat, nagy lelki traumákat is. Ilyen lehetett, amikor betiltották A Vörös Oroszlán című könyvét. Végül – krimibe illő módon - Hamvas Béla mentett ki egy kötelespéldányt a Széchenyi Könyvtár gyűjteményéből, amely a későbbi külföldi megjelenések alapjául szolgált. Ebben az értékmentő küzdelemben fontos szerepe volt Püski Sándornak is, aki elsősorban a kötet amerikai megjelenésének viselte gondját. A testi, lelki és szellemi béke, nyugalom megtalálásáért vívott küzdelemben példaértékű szemléletmódot alakított ki. Ez a kiegyensúlyozottságra való törekvés árad bölcsességeiből is.
Tanácsok magamnak
Vigyázz, ne arra! Fejjel a falnak
ne rohanj! Szörnyű a vége az
izgalmas, csábító kalandnak!
Mondod, mondod a neveket. Adod
a recepteket, nyújtanád a kapaszkodót,
az Élet kenyerét mindazoknak,
akik koldusszilkéiket feléd tartják,
lelkük iszonyú sebeit kitárva,
csodát akarnak, követelnek,
tedd meg helyettük a számukra lehetetlent!
Szavaid lehullnak róluk, mint
áttetsző ablaküveghez csapódva
az elvakult, önpusztító madarak.
Éretlenek még. Igék héját
nem törhetik fel addig,
míg maguk ezerszer meg nem élik.
Mégis!Szolgálj tovább! Ez a dolgod!
A természet bölcs és kegyetlen.
Köt és öl. Öl és újjáteremt.
A vetés nála sohasem szüret.
Sokáig érleli a föld a magot.
Nehéz belenyugodnod, de csak dolgozz!
Engedd el, aki menni akar.
Viseld el tehetetlenséged terhét.
Amit elvetettél, csírázni kezd, mert
benne rejlik a végtelenség.
Bizonyos, hogy virágba borul, s
végül meghozza gyümölcsét.
(Fotó: szepesmariaalapitvany.hu)
