Radnóti Miklós: Nyári vasárnap

(Naphimnusz)

 Tüzes koszorú te!

 szőke hajak gyujtogatója,

 fényes esőket ivó

égi virág!

 Fényesség bokra te!

 folyóknak déli sziszegése,

 kisded állatokat nevelő

 sugaras anyaemlő!

 Búzát nevelő te!

 futosó gyerekek piritója,

 fiatal testekkel tegeződő

 ravasz szerető!

 Égnek arany szöge te!

 ébredező táj viditója,

 pörkölve símogató

 tűzkezü szentség!

 Érted térdepel és

 jámboran vallja a titkát

 hajbókolva

 a büszke vidék.

(Modern idill)

 Ó, fiúk és lányok vad serege

 járkálgat itt és boldogan izzad

 s hűsölni időnként a vízre lejár!

 Ragyogó vállaikon apró napokat

 hoznak ki magukkal

 és guruló, arany gyöngyszemeket,

 hogy nyomuk maradjon a fű közt,

 ahol letakarva, búcsúimákat

 mormol az enni- s pusmog az innivaló!

 Ó, fiúk és lányok ragyogó vállán

 csúszkál rikoltva az ünnepi nyár

 s futtuktól táncosan fordul a hő levegő

 és horzsol ahogy dől.

 S pattog a fény a parti csónakok

 fenekén és köztük barna hajónk:

 Mütyürke is ott ül!

 Ül és nézi magát a víz síkos tükörében

 hol vakkan ijedten a fény és

 borzolva ér ide hozzánk

 s elnyugovó szuszogással

 pihenni a fűre lefekszik.

 Ó, csipkés inggé lett a távoli telken

 a deszkapalánk és benne aludni

 készül az este futó fiatal szél

 s csak a hőség duruzsol

 itt az arany levegőben.

 (Esti búcsúzkodó)

Fölébredt a fiatal szél s füttyent

 s markolászva végigfut a parton,

 hírét hozza, hogy keleten már

 feketülő vízben mosakodnak a fák;

 hosszú lábakkal a hold jön fölfele lassan,

csomót köt a tájra, s - este van.