Dübörög a hisztigyár: Angelina Jolie 37 kiló. Tegnap ettől a ténytől volt hangos minden bulvárlap. Mondjuk egy felnőtt 37 kilósan tényleg ijesztő, végstádiumos rákos betegek szoktak úgy kinézni, mint ahogy az amerikai színésznő. Jolie azt mondja, nincs ok aggodalomra, csupán a temérdek munka és a temérdek gyerek körüli teendők miatt sokszor elfelejt enni.
Nekem még sosem volt annyi dolgom az életben, hogy ne jusson eszembe enni. Sőt, igazából remekül tudok írni és enni. Gyereket altatni és enni. Teregetni és enni. Vezetni és enni egyidőben. Semmi gond. Ennek a képességemnek köszönhetően majdnem duplaannyit nyomok, mint Angelina Jolie.
De nem akarom elviccelni a dolgot, mert a hír tulajdonképpen inkább tragikus, mint mókás. El is gondolkodtatott rendesen. Több szempontból, több irányba is.
Nem szeretem a celebeket. Nem szeretem azt a fajta, egyre elterjedtebb, értékmentes, lakáj attitűdöt, hogy valakinek csak azért juttatnak privilégiumokat, mert kitette a seggét egy valóságshow-ba, amit jó sokan megnéztek, ezáltal reklámértéke lett és onnantól kezdve, mert VV Akárki feneke eladott egy csomag száraztésztát, már tisztelnünk kellene, mint nemzeti hőst. S mivel nem szeretem a celebeket, meglehetősen kevés bulvárt fogyasztok. Éppen ezért csak annyit tudok Berki Krisztiánról, amennyit a fodrásznál hajfestés közbeni várakozás alatt be tudok fogadni. Sajnos nem ismerem az Éjjel-nappal Budapest szereplőit, sem a Jóban, rosszban stábját, s akkor is bután nézek, ha valaki a Barátok közt legújabb intrikusait sorolja, de tudomásul veszem (szomorúan), hogy a népnek kenyér mellé kell ez a cirkusz.
Angelina Jolie-t és a színészeket úgy általában nem tartom celebnek. Bár ők ugyanúgy részei a cirkusznak, de ha egy filmben másfél órán keresztül el tudja hitetni egy aktor, hogy ő nem az, aki, hanem XY figura, akkor azt már tehetségnek hívom, s elismerem.
Szóval: Angelina Jolie színészi és rendezői képességeit tisztelem, ha felcsigáz a legújabb alkotása, megnézem. Ennyi, sem több, sem kevesebb. Nem érdekel, hogyan élnek Brad Pitt-tel, akit Hufnágel Pisti után valószínűleg a legtöbbet vettek szájukra a magyar nők egy-egy veszekedés közben, után, vagy egy-egy barátnős cappuccinózás közepette. Nem érdekel, hány gyereket fogad örökbe, s hány bébiszittert fogyasztanak el ebben a multikultiban, amit ők családnak mondanak, s azért sem hánykolódom álmatlanul éjszaka, mert Jolie leoperáltatta a melleit. Legyen mindenkinek a maga élete a maga baja!
És az utolsó mondatomban van a lényeg, ami miatt mégis írok valaki másról. Egy hírességről. Mert a 37 kilós gigahipersztár súlyproblémái azt tükrözik, hogy ő is ember. Ő is problémákkal küzdő nő, lelki zavarokkal vívódó, esendő teremtés, akit nem képes harmóniában tartani sem a világ férfiistenének kikiáltott Brad Pitt, nem boldogítanak sem a saját sikerei, sem a hat gyermeke. Mert valami valamikor megbicsaklott a lelkében, nagyon súlyos fájdalmat hordoz. Az ő sorsa azt példázza, hogy a szupersztárságba ugyanúgy bele lehet betegedni, mint a teljes mellőzöttségbe.
Mégis milliónyi kislány álmodozik arról a világ minden táján, hogy bármi áron híres legyen. Akár olyan problémákkal terhelten is, mint Angelina Jolie. Tinédzserek próbálkoznak nevenincs műsorokban, pornófilmekben, csak hogy szárnyára kapja őket az ötpercnyi hírnév, a média, mielőtt mélyebbre taszítaná, mint ahonnan elindultak.
Épp ezért én óva intenék minden kamaszt attól, hogy celebségre áhítozzon, hogy teljesítmény nélküli sikerre vágyjon, hogy kergesse a paparazzik és a bulvármédia által felröppentett álszent boldogság ígéretét. Mert most Angelina Jolie-n is az a bulvársajtó sajnálkozik hangosan, melynek valószínűleg oroszlánrésze volt a színésznő tönkretételében.
S mégha ez most közhelyesen is hangzik, de inkább törekedjen mindenki a saját életéből kihozni a legtöbbet, és ha kicsit gömbölydeden is, de önazonosan és elégedetten élje az értékes emberek mindennapi életét. Mert látható: Angelina Jolie-nak látszólag meg van mindene, az élete mégsem irigylésreméltó.
