Az a helyzet, hogy Günther - akárcsak Frakk - a macskák réme. Budapest mellett, egy kisvárosban lakunk, egy kertesházas kis utcában. És miből van sok az ilyen helyeken? Naná, hogy macskából.

Én alapvetően kutyás vagyok, de a macskákat is szeretem. Szívesen tartanék macskát is, álmom egy vörös kandúr. Igen ám, de a kutyám, akit három hónapja fogadtam örökbe, egy cseppet sem macskakompatibilis. Ebből aztán érdekes történetek adódnak - és ezek ritkán pozitívak, bár a nagyobb bajokat ezidáig elkerültük.

Múlt hétvégén elmentünk egy nagyot sétálni, az utca pedig - talán az enyhe, napos idő miatt - tele volt macskákkal. Günthi meg persze rongyolt volna utánuk, de erősen fogtam a pórázt. Egészen addig, amíg kirántotta a fejét a nyakörvből és már rohant is a macska után, térdig gázolva a sárban (amit egyébként utál). A macska befutott az egyik kerítés mögé, Günther meg utána, csak persze nem fért be a lyukon. Mondtam neki, hogy azonnal indítson hazafelé, ennek a kérésnek eleget is tett, hiszen alapvetően engedelmes jószág - de láttam, hogy a kis pofája véres. Hazajöttünk, megtörölgettem, egyértelmű volt, hogy nem vészes a helyzet, már el is állt a vérzés. A lábait is megtöröltem. De ez a kis pupák olyan elveszetten, elanyátlanodva nézett rám, mint a macska a Shrek-ből. Mit tehettem? Összepusziltam a fejét.

Persze féltem a kutyámat, hiszen ha macskát lát, azonnal “roló le” és rongyol utána. Ilyenkor pedig nem mindig hallja meg, amit mondok - vagy üvöltök -  neki. És mivel egy macska bele tud karmolni az arcába, vagy egy arra járó autó elütheti, ezért mindig pórázra kötöm, amikor macskaveszély van. De a hétvégi esetből okulva fogok neki venni egy hámot, a biztonság érdekében.

Egyébként Günther egyszer megevett egy macskát. Elég hajmeresztő sztori. Akkor még nem az én kutyám volt. Elcsaklizott egy újszülött kölyökmacskát és berohant vele az ágy alá. Mire kipiszkálták, lenyelte. És tulajdonképpen ezért nem is nagyon lehet hibáztatni, hiszen a tacskó vadászkutya, kotorékeb. Ez van az ösztöneiben, erre lett kitenyésztve. Makacs, akaratos fajta, ugyanakkor nagyon önálló. És ha nem ilyen lenne, akkor nem bírná ki napközben itthon egyedül, így viszont teljesen jól elvan. Szóval végül is nem lehet tőle elvárni, hogy az ösztönei ellen cselekedjen. Hogy is lenne rá képes?

Szóval oda kell rá figyelni, hogy megóvjam őt és a környék macskáit is (bár azok elég ügyesen vigyáznak magukra). Ugyanakkor rendkívül cuki a Günther, mert amikor egy macska eltűnik valamelyik lyukon, ő utána minden egyes séta alkalmával, még 2-3 hét múlva is, benéz azon a lyukon. Várja, hogy egyszer majd kijön. Kis lüke. :)