Írtam már arról, hogy az én zsúfolt és kaotikus életembe befogadtam egy kiskutyát. Kölcsönösen megmentettük egymást, óriási harmóniában és szeretetben vagyunk mi együtt. Günther egy nagyon helyes és kedves kutya, de hiszen melyik kutya nem az? Nem mondom, hogy világrengető kalandjai vannak, de szívmelengető, boldog kis történetek ezek.
Günther mindig nagyon örül nekem, amikor hazajövök. Általában rohan az ajtóhoz, amikor hallja, hogy megérkeztem. Néha kicsit még álmosan, de mindig nagyon lelkesen. Ma nem jött. Kicsit furcsálltam, de azt gondoltam, hogy alszik. Bejöttem a szobába, kerestem a szokott helyén, a takaró alatt. Láttam, hogy mozog, ezért megpróbáltam benyúlni és megsimogatni - akkor láttam, hogy nem a paplan alatt van, hanem a paplanBAN. Van egy hatalmas, meleg, puha, óriási dunyhám, ő pedig úgy gondolta, bebújik a dunyha mellé, a huzatba. Aztán persze nem bírt kijönni. Kiszabadítottam gyorsan. Persze résen leszek, ezentúl a paplan bejáratát a fal felé fogom fordítani, hátha úgy nem jut ilyen butaság az eszébe. Cuki volt, de rosszul is végződhetett volna.
Nagyon ragaszkodik hozzám és én is hozzá. Sokszor összebújunk, sok simogatást kap és igényli is. Igen ám, de sok olyan dolgot kellett megtanulnom egy tacskóval az ölemben elvégezni, aminek azért nem biztos, hogy ez a szokott módja. Például most ezt a cikket is így írom. Néha nem férek a billentyűzethez, mert éppen elfoglalja egy tacskófej. De meg kellett tanulnom sminkelni tacskóval az ölemben, ami nem egyszerű mutatvány. És képzeljétek el az öltözködést: venném fel a harisnyát, a szoknyát, vagy nadrágot, miközben a kis mancsaival ott ugrál az ölemben a tacskócskám. Nem egyszerű, na. :)
Megesett, hogy letört voltam, rosszkedvű, fáradt. De az az igazság, hogy egy kutya - és különösen egy ilyen mókás kutya, mint a tacskó - mellet senki nem lehet szomorú. Érezte, hogy nem vagyok a topon, sokkal óvatosabban, finomabban közelített, mint szokott. Csak a fejét tette a combomra. Aztán nézett. Én meg éreztem, ahogy megy ki belőlem a feszültség. Sétáltunk egy jót. És szépen helyreállt a világ rendje. Igazi kis pszichológus.
Minden egyes nap megélem, hogy a kutya mekkora felelősség. De az is biztos, hogy az az öröm, móka, szeretet, amit az életünkbe hoz egy állat (kutya, ló, macska, tengerimalac, gekkó, hal, bármi), bármit megér. Tudom, hogy nem mindenki teheti meg vagy engedheti meg magának. De én is azt gondoltam, hogy nem fér bele az életembe egy kutya, most pedig már azt nem értem, hogyan élhettem eddig nélküle. Szóval, annak, aki ilyesmin gondolkodik, csak annyit tudok mondani: hajrá!
