Egy háromgyermekes, pedagógus édesanya írása, aki állt a katedra túlsó oldalán is, s most szülőként tesz meg mindent a gyermekek és a pedagógusok harmonikus viszonyának kialakításáért. Gyermekeink jövője tényleg a jó pedagógusok kezében van, hisz csemetéink az óvodában, iskolában töltik a nap 2/3 részét. Ha szerencsénk van, a mi nevelésünket erősítik az óvónők, tanárok is. Boldog Kriszta írása.

Néhány évet eltöltöttem állami keretek között is, magániskolában, - óvodában is, és őszintén összeszorul a torkom, mikor bemutatóórán nem a gyerekekkel szemben állhatok, és nem én taníthatom őket, de ez is az én döntésem volt. 

Mikor egy pedagógusnak – óvónő, tanítónő, tanár - megköszönöm a munkáját, nem azért teszem, hogy jobban odafigyeljen a gyerkőcömre, végképp nem azért, hogy jobb jegyet kapjon a gyerekem, hanem mert valóban hálás vagyok, hogy olyan tudással, figyelemmel, szeretettel foglalkozik a gyermekemmel, amilyennel én tenném az ő helyében. Ezért igenis fontosnak tartom a visszajelzést feléjük, mert manapság különösen jól képzett szülőkkel állunk szemben, akik a tanítás csínját-bínját alaposan ismerik, nevelési kérdésekben is vitathatatlan az ő igazuk, és ezt a pedagógusok tudomására is hozzák. Pozitív visszajelzésekre is szüksége van mindenkinek, még a tanároknak is. Ez a munkája, mondhatnánk. Igen, a pénztárosnak is, hogy leolvassa az árut, mégis szebbé teszi a napját, ha szóvá teszem, hogy jól esett, hogy kedves vagy épp gyors volt.

Sokan kritizálják-kritizálták a 6 órás munkát oviban, suliban – igen, már híre-hamva sincs, sikerült ezt is megemelni. Komolyan, 30-40 (szerencsés esetben 20) csicsergő, izgő-mozgó, élménnyel, energiával, sérelemmel, szeretettel és figyelemvággyal teli kicsi ember zsizsegése kinek nem fárasztó? Kiváló példa erre az Ovizsaru című film, mikor a rettenthetetlen Terminátorként ismert Schwarzenegger az első nap után teljesen kimerülve dől ágynak. Hihetetlen erőt adnak ezek a kis gombócok, de el is vesznek. Hogy minőséget adhassunk, pihenésre van szükség. Mikor esős, borús, frontos napokon - ki nem vette észre? -, 30 gyermek 30 felé szaladna, bizony az óvónéni és tanítónéni is velük. Tényleg sajnáljuk tőlük a szüneteket? A jövő nemzedékéről van szó! A gyermekeinkről, akiket mindennél jobban szeretünk, és a legjobbat kívánjuk nekik! Hányszor hallottam: Ja, te csak egy tanító vagy, vagy óvónő vagy…! De ezekben az intézményekben nemcsak írni, olvasni, számolni, tanulnak, hanem gondolkodni, viselkedni, az életre felkészülni is.  

Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert emlékszem, amikor a fiaim elkezdték az ovit, egy vágyam volt csak: szeressék őket, és ők is szeressenek oda menni. (Semmi elvárásom nem volt az ovival szemben. Nem érdekelt, heti hány mondókát tanul, hány képet fest és rajzol. Azt gondoltam, énekelni, furulyázni, gyurmázni, festeni, ragasztani stb. itthon is szoktunk, majd én elintézem, csak szeretgessék őket, mint ahogy én szeretgettem, óvtam a picikéket, mikor óvónőként, tanítóként dolgoztam.) De „csudaóvónőket” kaptunk, akik megállás nélkül mosolyogva, határozottan, de szeretettel alkottak a gyerekekkel. Amilyen szerencsés vagyok-, vagyis nem én, hanem a gyerekeim - ez a sor folytatódott, és kiváló tudású, lelkes, pozitív tanítókkal folytattuk a sort, akik dicsérnek, serkentve ezzel a fáradt nebulókat. De bizony találkoztam olyan pedagógussal is, akit bizony csak egy tényező zavart a munkájában: a diák.  És igen, voltam benn fogadóórán is - pedig határozottan nem akartam, de anyaként nem tudtam megállni -, az egyik készségtantárgyat tanító pedagógussal próbáltam zöld ágra vergődni. Kérdeztem, biztosan annyira fontos-e az ő tantárgya, hogy a gyerekem miatta nem akar suliba menni, fáj a feje és gyomorgörcse van? Értem én a tematikusan felépített tanmenetet, s hogy tantárgya fontosságának teljes tudatában követeli meg a teljesítendő anyagot, de most komolyan! Az ének, rajz, testnevelés örömtantárgyak! Legalábbis annak kéne lenniük!

Saját példámból okulva - nekem mennyire nem esett jól, hogy sokszor a kitűnőről csúsztam le a rajz négyesem miatt – nekem fontos volt, hogy az a gyermek, aki dolgozik, odafigyel, nálam csak ötöst kaphat (ezt a szülők is tudták). Egyszer egy kedves ismerősömmel találkoztam, épp rajzokat osztályoztam. Ő nagyon ügyesen rajzol, ez a szakmája, így megkértem, ossza a munkákat három csoportba attól függően, hogyan sikerültek. Mikor elkészült, mosolyogva elém tette a csomagokat, s jelezte: ez a 3-as, ez a 4-es, ez az 5-ös kupac. Komolyan mondom, lesápadtam. Nem! Csillagos 5-ös, 5-ös és 5-ös alá. Persze bárki kétségbe vonhatja ennek a hatékonyságát, és mondhatja, hogy szembe kell néznünk azzal, ha valamihez nem értünk, de tényleg 8-10 éves korban vegyük el a kedvét a gyereknek a rajzolástól, festéstől, énekléstől? Egyik fiam az én elképesztő rajztehetségemet örökölte, s mikor mutatta itthon, hogy 5-ös alát kapott egy rajzára, majdnem elsírtam magam, hogy – a rajzát látva- nemcsak én láttam azt, hogy a rajz valóban nem túl szép, sőt! De annyi munka van benne! Kit érdekel, ha nem olyan kidolgozott a rajz vagy hamisan énekel a gyerek, amíg szívből teszi? Az osztálykoncerten nem fogja szóvá tenni a szülő, hogy Gyurika hamisan énekelte ki a felső C-t, hanem tátott szájjal figyeli és videózza a végtelenül hamisan, de lelkesen, hangosan és ragyogó szemekkel éneklő Gyurikát.

Itt a lényeg! Szép lassan Gyurika rá fog jönni - sajnos az oktatási rendszernek köszönhetően előbb, mint utóbb - hogy ő nem tud szépen énekelni, de ez nem baj, amíg nem zavar mást, hogy hamisan énekli a rock számokat, csak ne vágják ezt a fejéhez. Éneket tanítottam az osztályomban két évig. Negyedikesek voltak, mikor szaktanár vette át őket: a Zeneakadémián végzett, külföldön is tanult kolléga. Imádott énekelni, zenélgetni a csapatom, bár az iskolai népdal- és egyéb énekversenyeken sosem kerültünk dobogóra; khm, őszinte leszek: bérelt utolsó helyünk volt. Mekkora az esélye annak, hogy egy osztályból három gyereknek legyen jó hallása és hangja? De lelkesedésből nem volt hiány, bár összekerülésünkkor kicsit noszogatni kellett őket, ám beindultak és daloltak. Mikor negyedikesek lettek, megint indult a felkészülés az éves kis dalversenyre. Mosolyogva kérdeztem őket, hogy mivel készülnek. A válasz: semmivel. A tanár úr azt mondta, hogy sz…r a hangunk. No, két év kemény, lelkesítő munkája és egy osztálynyi gyermek önbizalma pontosan egy szóval lett sárba taszítva.

De őszintén hiszek benne, hogy igen, lehet bármit mosolyogva, motiválva, folyamatosan biztatva tanítani, mindenkit a saját képességei szerint értékelve – lehet ez egy szigorú tekintettel kiosztott ötös alá annak, akitől bizony többet vártunk, és ő tudja ezt, vagy egy ragyogó, elismerő mosollyal átnyújtott hármas dolgozat – és ez el is simítja a fránya, ötjegyű értékrendszer fogyatékosságait. De innen a tanár, a szülő picit bűvészkedhet az értékükkel. A gyermek érteni fogja, csak fontos, hogy a tanár-szülő érték ugyanarról szóljon. Anno, mikor tanítottam, a tantárgyi jegy nálam mindig a tantárgyi tudást tükrözte. Az órai beszélgetés nem matek egyesben tükröződött vissza, hanem gyengébb magatartásjegyben - de ehhez kellett a szülők egyetértése, miszerint a magatartás jegy is fontos. Nem barlangban élünk, nem oroszlánokkal, majmokkal vesszük magunkat körül, hanem érző, gondolkodó emberekkel, amilyenek mi is vagyunk, így igenis fontos néhány alapvető norma elsajátítása. Persze a nem ötös magatartásjegy nem tarthat senkit vissza attól, hogy űrkutató, színész, vagy elismert szívsebész legyen, de az alapvető viselkedést szerintem mindenkinek ismernie és alkalmaznia kell, és erre rávezetni nem a megszégyenítés, fenyegetés, verés erejével, inkább a lelkükre, eszükre hatva. Imádom a mondást, amit a gyerekekre mondanak: nem buta ő, csak gyerek. Bizony, és mennyivel több tud lenni, mint egy felnőtt. Nincsen határa a vágyainak, képzelőerejének, és a ki nem mondott dolgokat kristálytisztán érzi és értelmezi.

A pedagógusok kezében van a jövő, ezt tudatosítani kell mindenkiben! A jó pedagógusokéban. A jókat hogy lehet kiszűrni? Na, ezt sajnos nem tudom, de biztosan nem tanfelügyelő rendszerrel. Kívánom mindenkinek, hogy kedves, hozzáértő és lelkes tanárokkal legyen körülvéve, gyermekei, unokái is megtapasztalhassák, hogy a pedagógusok a gyerekek segítői a világ megismerésében, s nem gátjai.

Boldog Kriszta