Nem azokra a mézeshetekre gondolok, melyek nincsenek is. Mert csak egy újdonsült, nagyon-nagyon friss feleség képzelheti, hogy onnantól, hogy az ifjú férj átemelte/átcipelte őt közös életük küszöbén, már mindig minden úgy lesz. Színes hab hömpölyög majd a kertben, tejszínhab csorog a nappali faláról, s bülbülének kíséri mesebeli létük minden mozzanatát. Ahahaha… Lehet, hogy spoilergyilkos vagyok, de: az igazi "házasság-movie" nem erről szól. Bocs. 

Ám mézeshetek azért lehetnek. Olyan nyugodt, boldog napfolyamok, melyeket magunknak teremtünk. Melyekhez nem kell más, csak mi. Az év végi, mondjuk december 20-ától január x-éig tartó időszak ilyen. Imádom.

Nincs fix program, vagyis ami van, nem reggel 8-kor kezdődik. Nincs kötelező kiöltözési kényszer, nincsenek elvárások, határidők, nyomás.

De van, lehet pihenés, ágyban lustálkodás, véget nem érő filmnézés, s az egész évben stószba halmozott könyveknek is a végére érhetünk.

Segítséééééég! Ebből a boldog állapotból már csak két nap van vissza, ha a mait is beleszámoljuk. Két napocska, melyek rettenetesen hamar elmúlnak.

Tessék, ma már megittam az első kávém, hiába állítom fejre a csészét, egy csepp sem jön. A karácsonyfa fényeit mindjárt ki kell kapcsolnom, mert annyira világos van, hogy értelmetlen működtetni. Mindjárt 9 óra, aztán 10, aztán dél, aztán délután és vége.

És jön a holnap, a vasárnap, mely nem más, mint permanens szűkölés a közelgő hétfő miatt, mikor a vekker újra fél 6-kor csörög majd (de hisz az még éjjel!), s beletekeredünk a véget nem érő hétköznapokba.

És mit lehet tenni ez ellen? Semmit. Abszolút semmit. Bele kell törődni. El kell fogadni. Együtt kell ezzel élni.

Illetve nem teljesen. Mindig lehet valamit tenni. Például készíteni egy újabb kávét, ha már az előző elfogyott. Töltekezni a fantasztikus könyvek adta jó érzések emlékéből. Hétköznap esténként is meg lehet nézni egy-egy filmet a sehova sem vezető híradók bámulása helyett. Nem lehet sokáig lustálkodni, az tény, de amíg a karácsonyfa áll (még néhány hétig), addig a hajnali ébredést megszínesíthetik a villódzó fények. Utána meg hipp-hopp, itt a tavasz, akkor meg úgyis minden könnyebb.

Így lesz? Így fogok érezni? Nem tudom. De próbálkozni mindig ér.