Mostanában valahogy úgy jön ki a lépés, hogy minden hétre jut egy olyan film, ami érzelmileg megfog és komoly üzenetet hordoz számomra. Nemrég meséltem egy kicsit a Szobáról, amely nekem leginkább a reményről szól, aztán ajánlottam az – azóta Oscar-díjas - Agymanókat, amely ugyan rajzfilm, de segít megérteni a bennünk zajló folyamatokat. Most ismét itt egy film, a Most jó.

Sokan mondták már, hogy higgyem el, ha kicsit nyitott vagyok a jelekre, akkor észre fogom venni, hogy bizonyos dolgok, személyek, könyvek, filmek stb. nem véletlenül érkeznek az életembe, komolyan hatással lehetnek a jövőmre, megmutathatják az „utat”. A Most jó alkotásként nem annyira erős, viszont az üzenete nagyon megtalált.

Tessa tizenhét éves és leukémiában szenved. Szereti az életet, azonban tudja, hamarosan szembe kell néznie a halállal, ezért összeír egy bakancslistát azokról a dolgokról, amelyeket az utolsó hónapjaiban mindenféleképpen szeretne megvalósítani. A forgatókönyvírók semmi újat nem tettek a filmbe, már-már sablonos a történet, hisz több mű is készült e témában. Azonban bizonyos szempontból nemcsak kitaláció, hiszen a világ minden pontján számos fiatallal történik meg ugyanez. Már az elején tudjuk, mi lesz a vége, Tessa meghal.

Ami mégis megfogott, az az utolsó monológ, melynek lényege, hogy minden pillanattal haladunk a halál felé, ezért ki kell használni a másodperceket, perceket és élni kell. Ha belegondolok, néha nemhogy órákat, de napokat is elpazarlok azzal, hogy hagyom a félelmemtől, szorongástól lebénítani magam és nem veszem észre a jó dolgokat, nem örülök, nem vagyok felszabadult, nem azt teszem, amit szeretnék, csak ülök és nézek ki a fejemből.

Sokszor természetesnek vesszük, amink van, természetesnek vesszük az életet, úgy teszünk, mintha soha nem lenne vége. Kipattanhatnánk a székből, futhatnánk, kirándulhatnánk, új szakmát tanulhatnánk, ismerkedhetnénk új emberekkel, utazhatnánk. Gyakorlatilag bármire lehetőségünk lenne, mégsem cselekszünk, nem élvezzük az életet. Nem becsüljük, amink van, hagyjuk elillanni a pillanatokat, az örömöt, miközben vannak, akik bármit megadnának azért, amink van, hiszen tudják, mit jelent megélni a „most”-ot.