Sokat tűnődtem, hogyan is fogalmazzam meg ezt a gondolatsort anélkül, hogy félreérthető lenne. Abban biztos vagyok, hogy felvetésre érdemes – még ha többedszerre is -, mert minden (kis)gyermekes családot érint, s azt is biztosra veszem, hogy a szülők többségének bizony a háta közepe az egész cécó.

Miről is van szó? Hát a szülinapi partikról, zsúrokról, melyek mára gyakorlatilag egymás túllicitálásáról szólnak. Úgy kell mindenkinek túlszárnyalnia a másikat, hogy ez nem belülről fakad, hanem egész egyszerűen a körülmények kényszerítik rá a családokat. Mert ha más is, akkor nekünk is muszáj…

Adott egy osztályközösség 25-30 gyerekkel. A lurkók – értelemszerűen – egykorúak, annyi különbséggel, hogy különböző évszakokban születtek, így tulajdonképpen az egész tanév permanens születésnapi szezon.

Ma már nem divat otthon zsúrt rendezni házisütivel, üdítővel, tortával, társasjátékokkal, mert az én gyerekem is szeretne olyan nagyszabású lézerharcos, állatkertes, kalandparkos, játszóházas, falmászós, bowlingos, jurtás „ereszdelahajamat”, mint a többi. Egy kisgyermek még nincs tisztában azzal, hogy a szülei egyhavi fizetésüket kénytelenek rááldozni arra, hogy ő is „méltóképpen” vendégelhesse meg a barátait. Így az elmúlt években mi is tartottunk barlangászós és labirintusos szülinapot is, mert azt is célszerű figyelembe vennie egy gondos anyának, hogy lehetőleg ne ugyanazokon a helyszíneken folyjon a parti, ahol a gyerekek már 12-szer ünnepeltek.

Félreértés ne essék, nem vagyok anyagias. Az ember a gyermekéért mindent megtesz, a kicsinye boldogságáért mindent elkövet, de: azt egy kicsit röhejesnek és ésszerűtlennek tartom, hogy ez a szülinapi haddelhadd már 3-4 éves korban elkezdődik. Óvodás korban biztosan nem a gyerek találja ki, hogy szeretne a McDonald’s-ban ünnepelni, hanem az anyukája. Viszont ha már így van, a kicsiknek nagyon tetszik, hogy körülugrálják őket, jön a bohóc – mondjuk, az én fiam kifut a világból egy bohóc láttán –, van színes happymeal valami értéktelen kacattal, amit a gyerekek mégis csodaként élnek meg, s ez elindít egy lavinát. Attól a pillanattól kezdve, hogy elfogadunk néhány meghívást óvodai partira, már be is zárult felettünk a csapda – nekünk is be kell szállnunk ebbe az őrült körforgásba, mert igenis kiköveteli a sajátunk is. Vagy ha nem is kiköveteli, de vágyik arra, hogy a következő alkalommal őt rajongják körbe, ő kapjon egy raklap ajándékot, neki szóljon a „Boldog születésnapot!”. Hisz gyerek, nem is hibáztatható ezért.

Ráadásul nagyon sok vállalkozás felismerte, hogy a szülők kényszerpályán vannak. Egy kiskamasz gyereknek milliónyi programot kínálnak, persze csillagászati összegekért. Ha népszerű a csemete a közösségben – az enyém az -, akkor sok barátja van, senkit nem akar megsérteni azzal, hogy nem hívja meg, a végén 20 gyereknél tartunk, nem ritkán személyenként 3-4000 Ft-ért. És itt nem ballagási ebédről, diplomaosztóról, eljegyzésről, esküvőről beszélünk. Hanem 8-10-12 éves gyerekek születésnapi bulijáról.

Mi az idén még előtte állunk a nagy kihívásnak. Ott tartunk, hogy Budapesten minden valamirevaló - közel sem ésszerű, de még fogcsikorgatva kiköhöghető árú - helyszín foglalt több hónapra előre, úgyhogy kapkodom a fejem, mit is találjunk ki. Lehetne ugyan gokartpályát bérelni 105 000 Ft + ahány gyermek annyi belépő áráért, s ott még egyik osztálytárs sem tartott szülinapot, de ez azért már tényleg túlmegy minden határon! 18 évesen majd mit fognak kitalálni? Űrrepülést 20 főre?

No, de hiába is sírjuk vissza az egykori vattacukros, Jason Donovanra padlószőnyegen táncolós, szülők lábatlankodásától kísért házibulit a panel kisszobájában, a mi gyerekeink már sem megérteni, sem elfogadni nem fogják ezt a fajta ünneplési módot. Mert a szellemet valaki kiszabadította a palackból, azóta osztódással szaporodik, lehetetlen bárhová is visszatuszkolni.

A magam részéről még teszek néhány hamvában holt kísérletet, hogy meggyőzzem a gyermekemet, mondjon le idén a mulatságról, s inkább menjünk el valahová hármasban azon a hétvégén. Hátha csak annyi kell, hogy legyen egy bátor szülő, aki fityiszt mutat a trendnek…

V. Szabó Kriszta