„Emberi életnek szebb célja nem lehet, mint küzdeni azokért, akik magukra maradtak. Szóval és tollal, öregen és fiatalon harcolni azokért, akiket kihasználnak és elvetnek. Akik állnak a földön két fáradt lábbal és nincs senkijük, csak néha az Isten.”

Az idézet Tamási Árontól való, amelyben később a népről és a székelység magárahagyottságáról beszél, kérlelhetetlen szókimondással. Az elhagyott és kisemmizett székelység, Erdély és minden Magyarországtól elcsatolt területnek szorongó, szórványos magyarsága jut ilyenkor a gondolkodó olvasó eszébe.

Tamási Áron sokgyermekes, szegényparaszti családba született Farkaslakán. Talán szülőfaluja beszélő neve is jelzi azt a zord és farkastörvényekkel teli, erkölcsiségében mégis sziklaszilárd világot, amit a székely gyermekkor jelentett a fiatal Tamási Áron számára. Egy gyermekkori baleset is lett okozója, vagy ha úgy tetszik, jobbra fordítója egy olyan emberi életnek, amelynek a tapasztalásra és a kiemelkedést jelentő taníttatásra egyként szüksége volt. Tamási Áron leghíresebb és legismertebb műve, az Ábel-trilógia főhősének életútja nem csak a fikció műve. Az is, ám sokban a valóság. A Farkaslakáról elkerülő fiatal fiú, aki tanul és képezi magát, aki nem a szegényparaszti életforma továbbörökítője szeretne lenni, hanem aki a polgári középosztályhoz tartozónak is akarja érezni magát, sokban hasonló az irodalmi mű kitalált főszereplőjéhez. Mindehhez persze kellett az új és más és pótolhatatlan tapasztalati világból jött Tamási Áron, aki az 1920-as években tényleg megjárta Amerikát, és visszatért a tenni és változtatni akarás szándékával szülőföldjére, Erdélybe.

Tamási Áron utazásai és tanulmányai által is kialakult széles látóköre, életútja azt mutatja, hogy a magyarság helyzetét, problémáit az író nem csak a Kárpát-medencei perspektívák figyelembevételével tudta értelmezni, vizsgálni, hanem prózája és publicisztikája az egyetemes emberi világ kérdéseinek színterére emelte életművét. Az írónak a második világháborút követő, sokszor ellentmondásos politikai állásfoglalásai nem maradtak kérdések és kétségek nélkül. Nézetei, kinyilatkoztatásai az arisztokrácia helyzetét és szerepét illetően nem nélkülözték a tévedéseket. Születésének évfordulóján idézzük fel az író azon örökérvényű gondolatait, amelyek pártok, politikák, ideológiák nélkül, sőt azokon felül élnek és maradnak egy nagy magyar, erdélyi író üzenetei.

Idézetünk Tamási Áron Mind magyarok vagyunk című írásából való.

„…Ne mondják, hogy kevesen vagyunk, mert élőkben is érték és erő az a tömeg, amely nyelvben és érzésben magyarnak vallja ezen a földön magát. De a halottaink, akik e földön bárhogyan éltek és bármiért éltek: azok is mind bennünk és közöttünk vannak! Jó érezni és az érzés bizonyosságán tudni, hogy mindnyájan egyek vagyunk ebben a vezérlő gondolatban. S ha érezzük és valljuk ezt, abban a pillanatban hűségre kötelez közösségi életünkkel szemben, s hűségre kötelez történelmünkre vonatkozólag s mindazokat illetőleg, akik ezen a földön az anyanyelv szent jogáért és a népek építő békességéért küzdöttek. Románok is éltek ilyenek bőven: s akiket most az uralkodás lázában a véreik megtagadnak, azoknak szellemével megerősítjük a magunkét.

Mielőtt tehát világnézeti különbségekről beszélnénk, azelőtt kimondjuk a biztos és győzhetetlen kapcsot mindnyájunk között: mind magyarok vagyunk! Ez csakugyan nem világnézet, amelyet csűrni és csavarni lehet, és a spanyol polgárháború állása szerint változtatni, hanem létezésünk záloga és egyetlen becsületes ereje. Aki ezt átalérzi, s kétség nélkül mindenki ilyen közülünk, az nyugodtan elindulhat az időszerű és szükséges összefogás felé, hiszen nem fog akadni senki, aki ne értené meg…”