Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek

 Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek,

 Már nem voltunk fiatalok -

 Házunk körül virágzó sírkeresztek,

 Szívünkben sok friss halott.

 Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,

 Akkor is, ha férj - feleség

 Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,

 S fogják egymás kezét.

 Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -

 Emlékszel? volt is oka.

 De ami fekete maradt, még feketébben

 Ragyogott, mint valaha.

 Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe

 Tört fényeket rejtett a rémület,

 És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje

 S attól lett édesebb.

 Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,

 Te a kertre, én terád -,

 S ez az öreg nyarunk szelíden betemette

 Velencét s Angliát.

 Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget

 Kezdtük nézni a holnapot -

 Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved

 Koszorújába kapott.

 Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,

 De emlékszel? ez volt a legszebb.

 Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,

Mikor a rózsák nyílni kezdtek.