Van egy magyar álmom arról, hogy nem ér megkülönböztetés azért, ha vidéki vagyok, vagy ha a határon túl születtem és magyarul beszélek. Vagy ha budapesti vagyok és a szülővárosomban akarok elhelyezkedni és élni, ha maradhatnék ott, ahol születtem és ahol szeretek lenni. Ha megélhetnék, nem csak keservesen abból, amit tisztességes munkával meg lehet keresni. Van egy magyar álmom arról, hogy a nagy lehetőségekhez, az anyagi és szellemi kitörést hozó sikerekhez nem kizárólag egy szűk, kedvezményezett kör juthat hozzá, olyanok, akik közé születni kell.

Van egy magyar álmom arról, hogy nem sírós gyerekek mennek óvodákba és iskolákba, hanem boldogan mosolygó, a teljes, örömteli életre készülő kicsik és nagyok. Van egy magyar álmom arról, hogy nem kell életművésznek, örökké, szüntelenül ügyeskedőnek lenni ahhoz, hogy legalább egyszer egy évben vendéglőben ehessünk, netalán eljussunk a Balatonhoz, vagy hogy valamikor legyen egy lakásunk. Van egy magyar álmom arról, hogy nem a foghíjas, pénztelen magyar ember fog reménytelenül és magára maradottan ülni a kórházak várótermeiben, hanem az egészsége megőrzését anyagilag is finanszírozni képes ép testű és lelkű felnőtt emberek. Van egy magyar álmom arról, hogy lesz olyan Magyarország is, ahol az utazási irodákban nem csak sokszor rejtélyes módon meggazdagodott emberek ücsöröghetnek és foglalhatnak le álomutazásokat, hanem a magyar nyugdíjasok is eljuthatnak egyszer az életükben legalább az európai nagyvárosokba. Van egy magyar álmom arról, hogy a magyar emberek olyan munkát végezhetnek, amihez értenek és amit szeretnek is, hogy nem kell egész életeket tönkre tevő kompromisszumokat hozni ahhoz, hogy legalább egy gyereket képesek legyünk felnevelni. Van egy magyar álmom, lehet, hogy több is. Legyen neked is és próbáljuk megvalósítani…

(Az írás 2016. szeptember 27-én jelent meg.)