Amikor már nem süt olyan perzselően az őszi nap, amikor fényes vadgesztenyék gurulnak a járdákon, amikor puha takaróként hömpölyög a sok tarka falevél az utakon, akkor, abban a pillanatban kell útra kelnünk és menni és nézni és látni, gyönyörködni abban az országban, ahol élünk. Én most is, mint minden ősszel, budai sétákat tettem, mert ez a városrész részét képezi a mindennapjaimnak, mert ezt az őszi, krúdys vagy márais, vagy ha tetszik, kosztolányis budai hangulatot nem tudom, nem lehet megunni.

Egy alkalommal a Pasaréti úton indultam el és tértem be a kis utcákba, ahol egykoron Szepes Mária is lakott, vagy éppen Szabó Magda és Szobotka Tibor, de még sorolhatnám azokat a hírességeket, akik szerették ezt a környéket. Próbáltam nem a Szabó Dezső-i jogos felháborodás dühös irigységével szemlélni a varázslatos villákat és múlt századi szecessziós és Bauhaus társasházakat; elképzeltem, hogy tényleg voltak családok, akik becsületes munkából szerzett pénzből valamikor ide építkeztek, ide költöztek. Csak bízni mertem abban, hogy nem lakoltatták ki őket, és most nem csak az ötvenes években megtorló, erőszakosan beköltöztetett káderemberek leszármazottjai éldegélnek itt, ilyen környezetben.

Valójában már oly mindegy, az utca szabad és senki nem tiltja meg azt, hogy ebben az építészetileg is lenyűgöző városrészben sétáljunk, elmélkedjünk a múlt dolgain. Aztán a Szilágyi Erzsébet fasor nagy autóforgalmából a még zsúfoltabb Széll Kálmán térre érkeztem, amelynek környező épületei, hasonlóan a pasaréti házakhoz impozáns, szép remekművek. Elképzeltem azt, hogy valamikor itt még lovaskocsis jártak és ebből az irányból indultak a Hűvösvölgybe pihenni, nyári vagy őszi uzsonnára a budai és pesti polgárok. Aztán kis idő múlva már az Attila úton sétáltam, a Vár aljában, a Logodi utcától és Kosztolányi Dezső lakásától nem messzire, de a Mikó utca gesztenyefái már Márai Sándor lakására emlékeztettek, no meg a nagy nyugatos szerkesztő, Schöpflin Aladár is itt lakott. A gesztenyefák azonban nem csak itt sárgultak minden évben, hanem a közeli Krisztina templomnál is, ahol volt egykoron Széchenyi István és Crescence esküvője, vagy ahová a huszadik században közeli otthonából Nemes Nagy Ágnes szívesen betért. Mindenhol, szinte minden házfalon emléktáblák, a múlt és a napjainkban sorra nyíló kávézók, cukrászdák, éttermek teremtik meg a jelen élvezetekkel és emlékekkel teli világát.

Hosszúra nyúlhat még ez a séta, mert szeretnék tovább menni a budai Várba, onnan az egykori nagy irodalomszervező, Virág Benedek házát is megtekintve a Tabánban is sétálnék egy kicsit, aztán a Várkert-rakpart régi-új világa is vonz és a Víziváros kanyargó utcái is rejtenek csodákkal teli kis házakat. És ez mind-mind Budapest, amit annyi nyűg, idegesség, zsúfoltság tesz néha utálatossá, mégis egy ilyen őszi séta segít meglátni a városnak azt az arcát, amely igazán szerethető.