Ma belefordultunk a nagyhétbe, a húsvét előtti várakozás utolsó napjaiba. Aki vallásos, annak komoly jelentőséggel bír a Jézus feltámadását megelőző időszak, de a nem hívők közül is sokan erre a néhány hétre időzítik test és lélek nagytakarítását. Ma, amikor minden elérhető, minden a fenekünk alatt pihen, a 40 napos böjtnek nem is főleg a tisztulás, pontosabban nem csak a tisztulás, hanem az akaraterő miatt van jelentősége.

Mára rugalmasan kezeljük a böjtöt, s nem feltétlenül a húsról mondunk le, hanem mindenki arról, amiről nehezen megy, ami nélkül igenis nagy kihívás a mindennapokban létezni. Jó alkalom ez a pár hét a káros szokásaink elhagyására, hogy aztán igyekezzünk az önmegtartóztatás után is megmaradni új életünknél.

Ahogy már többször írtam, az utóbbi időszakban igyekszem tudatosan élni, a mentális és fizikai egészséget szem előtt tartva működni. Épp ezért a végtelen zabálások időszaka jó rég lejárt nálam, a húst meg nem annyira szeretem, így én a böjtben a kóláról mondtam le. Mert az bizony komoly kihívás az életemben. Volt, hogy napi két litert képes voltam magamba lötykölni, úgy, hogy még 2-3 kávét is megittam. Éjjel meg csodálkoztam, hogy pislogok, mint egy prédára váró bagoly. Mert aludni, azt nem tudtam.

A tökéletesen értéksemleges modern világ már nem a természet ritmusa szerint működik, de régen eleink még egy héten keresztül készültek a hétvégi ünnepre.

A nagyhéten minden falusi család takarított pincétől a padlásig. Elvégezték a ház körüli javításokat, meszeltek, sepertek, ágyneműt mostak. Közben befelé figyeltek, s elcsendesedéssel készültek az ünnepre.

Nagycsütörtökön elhallgattak a harangok – Rómába mentek -, mely gesztussal Krisztus szenvedéseinek kezdetére emlékeztek.

Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja, ilyenkor még azok is böjtöltek, akik nem tartották a 40 napot előtte. Eleink nagypéntek hajnalán valamely természetes vízben megmártóztak, hogy megtisztuljanak testileg és lelkileg is. Azt tartották, aki e napon a patak vagy folyó vizében megfürdik, egész évben szerencsés lesz.

Nagyszombat délutánján ér véget a böjt, ilyenkor esznek a húsvéti sonkából és a főtt tojásból először. Újra megszólalnak a harangok is, a templomokban pedig megszentelik a keresztelővizet.

Húsvét vasárnapján az emberek ételeiket is megszenteltették a pappal: a tojást, a sonkát, a húsvéti fonott kalácsot.

A tojás az élet jelképe. Ahogy a tojásból új élet sarjad, úgy támad fel a Megváltó is halottaiból.

Gyermekként nagyon szerettem a húsvétot megelőző időszakot. Nagyszüleim falujában a barkát, majd aranyesőt, a rovarok zümmögését, a rügypattanást, a nagymosás után a napon dagadó párnákat, az ajándékok felkutatását a kertben, a nehéz, habos, cukros süteményeket, a házisonkát házi tojással. Azt a lelkiséget, ami jól tapinthatóan elkülönített egymástól hétköznapot és ünnepet. Ma már nehéz ezt tartani, de valamennyit még igyekszem visszacsempészni gyermekkorom élményeiből a mi ünnepünkbe, hogy a gyermekemnek is legyen mire visszaemlékeznie. Ha épp harminc év múlva cikket ír a húsvéti körüli élményeiből.

(Inspiráció: joportal.hu)