Bevallom, utáltam az általános iskolát. Maga volt a földi pokol, mindenféle szempontból. Ha létezik elveszett, magára hagyott, bántalmazott, talajt vesztett gyerek, hát én az voltam. Minden egyes nap halálfélelmem volt és ez az életem minden területére igaz volt: a családomban állandó veszekedések, verekedések, nyomorúság és nemtörődömség volt jellemző, az osztályban kiközösítettek (a családi helyzetem okán), a tanárok nem foglalkoztak velem, a tantárgyak közül pedig a legtöbbet nagyon utáltam.

De nemcsak én vagyok így ezzel: bár 25 éve végeztem az általános iskolával, a mai gyerekek nagy része éppen úgy utálja az iskolát, mint annak idején én. Az egyes tantárgyak megutáltatnak olyan dolgokat, amelyek akár szépek és jók is lehetnének. Nekem szerencsém volt, én később megszerettem a tanulást (sőt, ha egy ideig nem tudok új dolgot tanulni, úgy érzem, összeomlik a világom, a tanulás éltet), de nem mindenki kerül ilyen helyzetbe. Van, akinek az egész élete kisiklik az általános iskola miatt. És lehet, hogy a kortársaim közül sokan emiatt nem tudták megvalósítani a céljaikat, terveiket. Mostsnra látom, milyen töréseket okozott bennem ez az oktatási rendszer.

Ének:

Egész életemben imádtam énekelni. A népdalokat nagyon szeretem. Mégsem érzem, hogy az énekórák hozzátettek volna az életemhez. Hosszú szolmizációs magolásokra és borzasztóan ciki pillanatokra emlékszem, amikor fel kellett állni és énekelni az osztály előtt. mennyivel jobb lett volna, ha megbeszéljük a népdalok eredetét, gyűjtését, szimbólumvilágát, de emellett a kortárs dalok, slágerlistás számok énekórai elemzése sem lett volna hülyeség.

Rajz:

Az, hogy kiraknak egy almát és várnak róla a harminc gyerektől harminc egyforma képet, nonszensz. Alkotásra, egyedi látásmódra, kreavitásra kellett volna, hogy tanítsanak rajzórán. A művészettörténet akkor, abban a formában teljesen hidegen hagyott, pedig egyébként annyira érdekes. Erre is csak felnőttként jöttem rá.

Technika:

Szintén az a bajom vele, hogy a kreatív készségek helyett egy sémára készített tárgyakat eszkábáltunk. Könyvet kötöttünk be, periszkópot csináltunk - ezzel önmagában nem lett volna baj, de ez nem adott hozzá a kreativitásomhoz, csak azt mutatta meg, hogyan kell egyformán cselekedni, egyforma eredménnyel dolgozni. Mint valami rabszolgaképző.

Biológia:

Felnőttként imádom, különösen a biokémiát, izgalmas és érdekes az egész. De nem úgy, ahogyan az általánosban tanították. Gyakorlatilag a rendszertant kellett bemagolni, melyről minden óra elején röpdolgozatot írtunk. Ma ebből semmire sem emlékszem. Annyival izgalmasabb, élettel telibb lehetett volna az egész, ha az élet csodáját mutatja be.

Fizika:

Egyik nagy mumusom volt. Pedig ha a kísérletezésre, a világ csodáinak megmutatására használták volna, rengeteg élményt kaphattunk volna a fizikától. Így csak a szenvedés meg a buktatás jutott. Hozzám hasonlóan sokan nem értették a számításokat, a képleteket. Nem tanították meg, hogy miben áll a fizika csodája. Ez nagy hiba.

Földrajz:

A vaktérképek és az éghajlati jellemzők bemagolása itt sem sokat ért. Mennyivel érdekesebb lett volna, ha az egyes éghajlatokon való életvitelbeli különbségeket, a Föld és a világűr csodáit mesélte volna el a tanár!

Kémia:

A mai napig nem értem a kémiai számításokat, a kötéseket, a tömegeket, atomszámokat. De őszintén, számít ez? A teremtett világ csodája lakozik a periódusos rendszerben és ezt a kémia nem tanítja. Pedig annyira csodálatos lehetett volna, de így csak szenvedés volt.

Matematika:

Szintén egy csodatantárgy lehetett volna, de teljesen értelmetlenül tanították. A gimnázium utolsó évében lett egy szuper matematikatanárom, Zöldy Béla tanár úr, aki az egyik órán levezetett egy hosszú egyenletet, negyven percen keresztül. Kijött egy eredmény. Majd megmutatta, hogyan jön ki hajszálra pontosan ugyanaz az eredmény általános iskolai módszerrel, öt perc alatt. Azon az egy órán többet tanultam a matematikáról, mint az érettségiig összesen. Akkor kaptam egy olyan betekintést a matematika csodálatos világába, amit évekkel azelőtt kellett volna.

Történelem:

Az a baj, hogy az évszámok magolása nem vezet sehová. Sokkal izgalmasabb, hogy bizonyos cselekmények hová vezettek, milyen összefüggés volt a történelmi események között, hol tartottak a világ különböző részein az egyes történelmi korokban. Ehelyett mi évszámokat magoltunk. Brrr.

Nyelv:

Én még oroszul tanultam. A mai napig olvasom a cirill betűket, ami a saját szorgalmamnak és érdeklődésemnek köszönhető (erről külön szorgalmi füzetem volt, amit magam találtam ki és vezettem), ám az orosz nyelvből semmire nem emlékszem sajnos. Akkor lett volna értelme a sok oroszórának, ha az egy tényleges és használható tudást adott volna. De sajnos erről szó sem volt. És gyanítom, mások is így vannak ezzel, hiszen Magyaroszágon híresen gyengék vagyunk idegen nyelvekből.

Magyar nyelvtan:

Ma már a létezésem egyik fontos alapja, hiszen mondhatni ebből élek. Mindig is nagyon szerettem a nyelvtant, de azt érzem, hogy éppen a magyar nyelv szépségét és különlegességét nem tanítja. Például, a gyökrendszerről csak felnőtt fejjel hallottam. Csak egy példa erre: a K-R gyök minden, ami kör, karika, kerek, kerék, kar, stb. Ennek testvérgyöke a G-R, ami a gurul, guriga, görget, stb. szavakban nyilvánul meg. További testvérgyök a GY-R: gyűrű, gyúró. Mindegyik kerek, folytatólagos tárgyat vagy tevékenységet jelöl. A Czuczor-Fogarasi nagyszótár bőven tartalmaz erről szóló ismeretet. És talán ha így tanultunk volna magyarul, akkor a magyarok helyesírása is jobb lenne, mert most sokszor tényleg katasztrófa.

Irodalom:

Értékelem a szépirodalmat, de nem gondolom, hogy kicsi gyerekeknek 100-200 éves, vagy akár még régebbi, vaskos köteteket kellene olvasniuk. Rövidebb, mókásabb kortárs irodalom elemzése esetén talán jobban megszeretnék az olvasást. Amit ráerőltetnek a gyerekekre, az túl sok, túl korán. Pedig ezt is lehetne annyira szépen, annyira értékesen tanítani.

Testnevelés:

Talán ez ártott nekem legtöbbet az életben. Gyerekként nem voltam túlsúlyos. De nem tudtam rudat mászni, ugrani, futni. Mindig több körrel lemaradtam mindenki mástól, szenvedtem, gyűlöltem. Soha senki nem próbált rájönni, miért vagyok ennyivel rosszabb mindenki másnál, pedig lehet, hogy ennek volt egészségügyi oka. A sorozatos kudarcok, félelmek és szadista hajlamú tanárok olyan lelki sérüléseket okoztak nekem, amelyek közrejátszanak abban, hogy a mai napig nem vagyok képes a sporthoz egészséges hozzáállást tanúsítani.

Borzaszó, hogy egyes ismereteket vagy cselekményeket különböző tantárgyakból különböző nézőpontok alapján is megtanulunk, de nem kötik össze ezeket, nem tanítják meg, hogy bizonyos események mely történésekhez járultak hozzá és hogyan. Persze, értem én, hogy nem gondolkodó, kreatív emberek nevelése a cél. Ez a baj. A XXI. század kihívásainak én és kortársaim akkor tudunk megfelelni, ha képesek és hajlandóak vagyunk önállóan bővíteni az ismereteinket. Bízom abban, hogy ez nekünk is és az utánunk jövő generációnak is lehetséges lesz. Aztán csak lesz már valami változás a Nemzeti Alaptanterben, a digitális világ kihívásaira válaszul. Drukkolok a diákoknak. Remélem, kitartóak lesznek és kiállnak a követeléseikért.

Te melyik tantárgyakat utáltad és melyiket szeretted?

(Cikkünk 2018. január 26-án jelent meg.)