Vajon mennyire ismerjük egymást a párunkkal, férjünkkel? Nap mint nap találkozunk, látjuk rossz kedvűen, jó kedvűen, hisztisen, idegesen. Egy idő után azt gondoljuk, már mindent tudunk róla, kívülről fújjuk a gondolatait. Azonban mi lenne, ha belenéznénk a telefonjába, a virtuális valóságába? Akkor is őt találnánk ott, vagy egy teljesen új embert?

Erre ad választ a Teljesen idegenek című olasz film. A történet szerint egy baráti társaság tagjai együtt vacsoráznak és kitalálják, hogy mindenki tegye ki az asztalra a telefonját és minden üzenetet felolvasnak, minden hívást kihangosítanak, amíg együtt töltik az időt. Vagyis felfedik életük „fekete dobozát”. Talán nem is kell mondani, nagy titkokra derül fény, óriási bonyodalmak keletkeznek.

Bár a film vígjáték, mégis tele van drámai elemekkel. Nemcsak annak a kérdését veti fel, hogy intim kapcsolatban vannak-e titkaink, hanem annak a kérdését is, hogy vajon minden esetben jó-e, ha ezekre fény derül, tudjuk-e kezelni őket? Sokszor egy általunk ártalmatlannak vélt semmiséggel másoknak maradandó sebeket okozhatunk. Régebben én is úgy gondoltam, a pároknak, barátoknak nyitott könyv az életük egymás előtt. Annak kell lennie. Ma már tudom, jobb, ha nem értesülök egy semmitmondó flörtről, meglehet, hogy végzetes jelentőséget tulajdonítanék neki. Márai Sándor Füveskönyvében azt tanácsolta, hogy tanuljunk meg hallgatni, de Popper Péter is azt javasolta, bánjunk csínján az igazsággal. A Teljesen idegenek könnyed kis történetnek tűnik, azonban súlyos és komoly problémákat boncolgat, melynek a titok van a középpontjában.