Óriási ajándéknak érzem a sorstól, hogy szeretek olvasni. Annyira jó dolog elmerülni egy könyvben, és kizárni a világot! Megszabadít mindentől az érzés, ami nem jó. Még kamaszkoromban adta a kezembe édesanyám Robert Merle Francia história című könyvét. Az első részt le sem tudtam tenni, aztán nem győztem a többit is olvasni.

A XVI. századi Franciaország vérzivataros időszakában járunk. A hugenották és a pápisták közötti szörnyű vallásháborúkról, és egy báró másodszülöttjéről szól a történet, aki egyik kalandból a másikba keveredik. Mellesleg minden létező szoknya után fut. Nagyon szerethető, magával ragadó a főszereplő és maga a könyv is. Szinte ott érzi magát az ember a párbajok, beképzelt udvaroncok, udvarhölgyek között. És külön szerethető, hogy időről időre megszólítja a főszereplő az olvasót, mosolyt fakasztva, mert az olvasónőinek is udvarol.

Megismerhetjük a kort, több francia királyt (ugyanis a főszereplő hozzájuk is közel jut), az udvar cselszövésekkel teli életét. De nem csak ezt a könyvét (könyvsorozatát) imádtam Merlének. Az író minden könyvén érezhető, hogy nagy energiákat fektetett a kutatásba is, a háttérsztori is mindig jól kidolgozott.

Merle háborús élményeinek hatására kezdett el írni. A Két nap az élet című regényével vált híressé. Több társadalmi problémát is kihangsúlyozott a műveiben. Ráadásul azon kevés írók közé tartozik, akik olvasásakor sosem éreztem azt, hogy hú, ez azért nem annyira sikerült. Bátran ajánlom azoknak, akik még nem olvastak tőle semmit, és azoknak is, akik igen, mert egy ilyen írótól újraolvasni is álom minden könyvet.