Temérdek olyan helyzet adódik az életünkben, amikor nem tehetünk mást, csak a hétköznapok körhintájában ücsörögve várunk, hogy sorra kerüljünk. Hol megpörgetnek, hol megállítanak, mindenesetre kiszállni nem ildomos, döntési helyzetünk nincs a forgás időtartamáról és a milyenségéről. Pont olyan ez átvitt értelemben is, mint a valóságban. Amikor egy fesztiválon a vándor hintások új szerzeményei közül kipróbálsz egyet, de a kétperces menet négy percig tart, mert kevés ember híján belefér némi bónusz. Szórakozni akartál, hülyegyerek? Akkor most megkapod! Pörögj!

Nem is rossz szándék, nem is jófejség, csak egy egyszerű döntés vezérli a körhintást. És minket is. Nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van, és előfordul, hogy mások döntenek helyettünk. Mások döntenek, de mégis a részesei vagyunk az elhatározásuknak, a mi életünk felett is hatalmuk van. Látjuk, hogy nem jó az irány, de hiába igyekszünk segíteni, elmagyarázni, tényekkel alátámasztani, meg sem hallják, csak fülüket-szemüket befogva indulnak el egy zsákutcába, ahonnan mi épp pont most értünk ki, de ha nem is mostanában, akkor is jártunk benne és tudjuk, hogy falak vannak a végén.

Ezeket meg kell élni. Fel kell adnunk a küzdést, a kapálózást, mások győzködését a tévedésükről. Hagyni kell, hogy tapasztaljanak, úgy, ahogy mi is korábban. Újabb és újabb jelenetek következnek az életben, az előre megírt forgatókönyvben az is benne van, hogy a fényben állunk és döntünk mások élete felett, de olyan is adódik, hogy a sötétbe szorulunk, és csak mellékszerepet játszunk. Ha ezt elfogadjuk, akkor könnyebb lesz az akadályokat vennünk, könnyebb lesz külső szemlélőként tekintenünk az élet nevű színdarabra, és könnyebb lesz megértést tanúsítanunk mások iránt is. Megértéssel élni nagy bölcsesség, nagy tanulás, és nem azok életét könnyítjük meg vele, akik meg sem hallanak minket, hanem a sajátunkat, mert így a saját lelkünk is kevésbé zúgolódik majd…