Úgy tűnik, az utóbbi időben mintha kinyíltak volna bizonyos kapuk, vagy az elmém párás ablaküvegét megtörölgette volna Valaki. Olyan hátborzongatóan kapcsolódnak össze eddig látszólag egyedül álló mozaikkockák az életemben, amely jelenség mindenképpen választ ad jó néhány (lét)kérdésemre. Spontánnak tűnt döntéseim nyernek értelmet, találkozásaim szereplői visszavezetnek a múltba, s egyértelművé teszik, miért is kellett nekem adott helyre mennem, miért kellett belefognom olyasvalamibe, aminek – de még hasonló dolognak sem – semmiféle előzménye nem volt a korábbi életemben. Sokszor sokat dilemmáztam már, miért nem tudok elengedni élethelyzeteket, miért nem hagyom lezáródni életemnek adott fejezeteit. Miért ragaszkodom olyan tevékenységekhez, melyek – úgy tűnt – meghaladják a képességeimet, vagy csupán nem férnek bele a mindennapjaimba. Aztán szép lassan megválaszolódnak a magamnak feltett kérdéseim: ha nem vagyok képes elengedni, az azt jelenti, dolgom van vele. Ha nem esik jól, akkor is. Mert vagy a későbbiekben lesz a tudásra szükségem, vagy csak valamit meg akar tanítani a Jóisten, a Sors, a Véletlen – ki minek hívja – a folyamat, a sodrás által.

Emlékeztek A nő kétszer (angolul Sliding doors) című filmre? Gwyneth Paltrow a főszereplője. Két idősíkon játszódik, pontosabban a „véletlen” két opcióján fut végig a történet. Helent kirúgja a főnöke, magába roskadva indul haza. Még épp elcsípi a metrót, hazaérve azonban azzal szembesül, hogy a párja épp egy másik nővel hempereg a közös ágyukban. Bonyodalmak, fájdalom, keserűség, miértek hosszú sora… A másik verzió szerint épp elmegy Helen orra előtt a metró, várnia kell a következőre, s mire hazaér, a párja „mindenen túl van” a szeretőjével, egyedül üldögél a kanapén, így Helennel közös életük folyik az addigi szokásos – mi, nézők már tudjuk, hogy hazug – mederben. A vége természetesen az, hogy aminek jönnie kell az ember életében, az el fog jönni, mindegy, milyen szálakon, kerülőkön keresztül lépünk is rá a saját utunkra.

Nem tudom, mi teszi: az éles őszi levegő, vagy csupán most érnek be bizonyos képességeim, de REND kezd lenni körülöttem. Ez kicsit ijesztő, de megnyugtató is egyúttal. Ijesztő, mert bizonyítja, hogy az egyén kis porszem a mindenségben, de azért számon tartott és támogatott porszem, aki nem csak létezni, hanem élni jött erre a világra, s a kapottakkal nem szerencsés visszaélnie. Ám ez megnyugtató is. Pont azért, mert megérteti, hogy küldetésünk van, amelyet ilyen-olyan módokon, de meg kell valósítanunk. Keserűség, fájdalom, öröm és sok-sok új esély kísér az úton. Figyeljünk a Hívásra. Talán épp ma szólal meg bennünk.

(A nő kétszer című filmet legközelebb az RTL II-n nézhetitek meg, október 15-én, 17.30-kor)

V. Szabó Kriszta