Kölnben és Németország egyéb nagyvárosaiban áll a bál. Nem a farsangi, bár mostanság annak lenne itt az ideje.

A németországi Kölnben szilveszter éjszaka egyes források szerint mintegy ezer, más források alapján több ezer „arab és észak-afrikai kinézetű fiatal” csoportosan nőket molesztált, támadott és erőszakolt meg.

Utólag az is kiderült, hogy ilyen esetek nem csak Kölnben, hanem más német nagyvárosokban – például Hamburgban, sőt Berlinben is – előfordultak, valamint Ausztriában és Svájcban is. A kölni támadásokkal kapcsolatban eddig több száz feljelentést tettek.

Az események több szempontból is sokkolják az európai közvéleményt. Egyrészt az erőszakos események önmagában is megrázó hatása, másrészt a rendőrség látszólagos tehetetlensége, harmadrészt a történések rendszerszintű eltusolásának kísérlete a német és a teljes nyugati médiában. S vannak még egyéb olvasatai is a történetnek, például, hogy ilyen „előzmények” után mégis milyen folytatás várható, tekintettel az Európába, illetve Németországba napi szinten többezres nagyságrendben jelenleg is beözönlő migránsáradatra?

A Kossuth Rádió vasárnap reggeli Európai idő című műsorában elhangzottak szerint a német rendőrség nyilvánosságra került belső jelentéseiből kiderül: 2015. december 31-én 21 órakor 400 embert tartóztattak fel a kölni Dóm téren, 22 óra 48 perckor pedig több ezer, „feltehetően migráns hátterű” embert észleltek. Ehhez képest ez időben a ZDF televízió arról tudósított, hogy minden rendben van, azaz úgy tett, mintha mi sem történt volna. Ezt követően a média még napokon keresztül próbálta kisebbíteni az egyre több csatornán kiszivárgó problémát.

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a német rendvédelmi szervek sztálinista módszerekkel hallgatják el a történteket. Hozzátette, a németek mindenáron meg akarják szüntetni a kapcsolatot a migráció és a terrorizmus között, de legalábbis el akarják mismásolni. Ennek ellenére – Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egy felmérésre hivatkozva elmondta – a németek 68%-a terrormerényletet vár.

Nógrádi megjegyezte, lett volna elég rendőr az események megakadályozására, egyszerűen csak nem volt politikai akarat rendet csinálni. Emellett pedig felvetette a kérdést, vajon mit kezd Németország a bevándorlók azon tömegével, akik ugyan nem követnek el bűncselekményt, de már ott vannak az országban. Ugyanis ekkora tömegű képzetlen munkaerőre Németországnak nincs szüksége. Speidl Bianka pedig felhívta a figyelmet arra, hogy Európa nem kér a migránsokból: egyre több országban vezetnek be határőrizetet és –ellenőrzést.

A muzulmán vallás önmagában semmilyen, a nőkkel szembeni erőszakos magatartást nem szentesít – utalt rá más helyen Speidl. A magatartásnak konkrét emberi okai vannak, amiben szerepe van a kulturális különbségeknek.

Hozzátehetjük: ha ismerjük az erőszak hatását és körforgását, biztosak lehetünk benne, nem létezhet olyan istenség, természeti parancs, amely erőszakra biztat. Azonban, ha egyes emberek, tömegek úgy szocializálódnak, hogy csak ott viselkednek, ahol a hatalom, fegyver, erő jelenti egyben a tekintélyt, s nem belső meggyőződésből tartják be az együttélés szabályait, bizony könnyen elfajulhat a helyzet, ha a külső kontroll felettük lazul.

Hova tűnt Németország (és úgy általában: Európa) immunrendszere? Hogyan láthat napvilágot olyan hivatalos sajtónyilatkozat, miszerint az erőszakot elszenvedett nőknek kellett volna jobban vigyázni, csoportokban járni és nagyobb távolságot tartani a migránsoktól? (Megjegyzem, egy ilyen nyilatkozat a migránsokat általánosságban is az ösztönlény, vadállat szintjére minősíti le.) Hogyan történhet az meg, hogy fölényes cinizmussal a rendőr szeme közé nevethet az, akiről semmit nem tudunk, mindössze van egy papírja, amire azt írtak az európai hatóságok, amit ő bediktált? Hogyan fajult odáig a helyzet, hogy egy ilyen ember nagy magabiztossággal tisztában van vele, a rendőrnek félnivalója van ebben a helyzetben, mert hamar rásüthetik a rasszizmus vádját az intézkedése kapcsán?

Hogyan ringathatja bárki is magát abba hitbe az elmúlt napok, hónapok, évek tapasztalatai alapján, hogy egy eltérő, távoli kultúra tömegével integrálható az európaiba? (Csak halkan kérdezném: azt tudjuk definiálni, mi ma az európai kultúra?)

Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritája szerint (Heti Válasz, XV. évfolyam, 51-52. szám, 2015. december 17., 44. oldal) „(…) a multikulturális együttélés békéjének eszménye megbukott a világban. A hazájától elszakított lélek első sikolya az, hogy nem akarok mindent elveszíteni. Védem azt, ami megmaradt: a nyelvemet, a társaimat, a vallásomat. Ezért a betelepedés általában gettósodással indul. Ebből szép lassan megtörténhet a kiszivárgás, de ez történelmi idő, közben pedig súlyos összecsapások lehetnek, ha a jövevények úgy érzik – márpedig úgy érzik –, hogy hátrányos helyzetbe kerültek, és elkezdik a jogaikat követelni. Ma olyan kultúrában élünk, amikor a kisebbség bátorítást kap: hallasd csak a hangod! A történelem kétfajta utat rajzol ki: amikor a farok csóválja a kutyát, tehát a kisebbség a többség fölött is hatalmat kap, illetve amikor a kisebbséget elnyomják, pusztítják. Ezért nincs igazán megoldás.”

Én biztos vagyok benne, hogy lesz előbb-utóbb – ha megoldásnak nem is nevezhetjük abban az értelemben, amilyennek egy megoldást szívesen látunk – egyensúlyi helyzet. De nem látom azt, hogy ez egy világméretű felfordulás és újrarendeződés nélkül lehetséges volna. Hiszen hogyan is lehetne meggyógyítani, helyrehozni valamit, aminek a kiváltó okait és mozgatóit megnevezni még mindig a közéletből való kiszavazást vonja maga után, amely nem más, mint egy hatalmi játszma eszköze, célja és eredménye?

Cserhalmi Ágnes