Mindannyiunknak ismerős, mikor életünk párját valamilyen oknál fogva elrángatjuk magunkkal nézelődni, s aztán rossz nézni, amit művel. Tényleg, Nőtársak! Miért tesszük ezt egyáltalán? Miért viseljük el az üveges tekinteteket, a három lépéssel mögöttünk való látványos lemaradást, az izzadást, az érdektelenséget, türelmetlenséget, olykor fojtott dühöt? Nem egyszerűbb a nézelődést a barátnőinkkel megoldani egy jó kávé (és süti) társaságában? :)