Zsolna iparművész, 2008-ban ment Japánba ösztöndíjjal, hogy indigófestést tanuljon.

Az Indigóház nevű egyetemi intézményben találkozott először jelenlegi férjével, aki gyakran ment Zsolna tanárához egy kísérletet végezni, s Zsolna ebben segédkezett. A férfi akkor volt frissen elvált. A nő próbált jelzéseket adni, hogy tetszik neki, például „véletlenül” hozzáérintette a kezét. Utólag a férje azt mondta, gyanús volt ez számára, de arra gondolt, hogy a nő külföldi, és a külföldiek biztos „tapogatósak”. Meg nemrég vált el, és semmilyen kapcsolatot nem akart, pláne egy külföldivel, aki úgyis nemsokára hazamegy. Aztán 2009 szeptemberben mégis összejöttek, 2010 májusától élnek együtt. Japánban nagyon ritka, hogy házasság előtt összeköltöznek a felek. 2011 márciusban házasodtak össze Japánban. 2013-ban megszületett fiuk, András.

Európai nő Japánban

Japán szigetország, történelmileg az elzárkózottság, egymásra utaltság, zárt rendszer jellemzi, az emberek alapvetően konfucianista értékeket vallanak, a család a legfontosabb érték. A japán gondolkodásban erős gyökerei vannak a társadalmi hierarchiatudatnak, áthatja a nyelvet, viselkedést, kultúrát. Két ember kapcsolatában nincs egyenlőség – nemük, koruk, társadalmi pozíciójuk határozza meg helyüket egymáshoz képest. A japánokra a tartózkodó, udvarias magatartás, harmóniakeresés, nyílt ellentmondás kerülése, érzelmek nem mutatása („keleti mosoly”), fegyelmezettség jellemző.

Japán férfiközpontú társadalom, ahol a nő alárendelt, alázatos, engedelmes. Külön nyelv létezik a két nem számára. Gyakoriak az érdekházasságok. A házasságon belül jellemző a funkcionális munkamegosztás és szerepek. A szerelem-szexualitás elhanyagolható jelentőséggel bír családi kereteken belül. Jellemző a sokgyerekes családmodell. A második világháború óta, ha nagyon lassan is, de puhulnak a szabályok.

A japán család az egyéni feladatoknak, társadalmi elvárásoknak megfelelően alakul: a férj dolgozik, ő gondoskodik a család megélhetéséről, a feleség gondoskodik a háztartásról, ő neveli a gyerekeket és kezeli a család vagyonát. A férj teljes mértékben a munkájára koncentrál. Fontos a férj szakmai teljesítményének elismerése. A gyerek feladata a tanulás, a lehető legjobb eredmények elérése. Egy igazi japán család életében a gyereknevelés a legfontosabb cél. Itt a házasság inkább csak erről szól, nem pedig a férfi és a nő közötti kapcsolatról, mint Európában. A házasságot itt mindenki magától értetődőnek veszi, ami az egyetlen elfogadott életforma. Japánban teljes mértékben a nők viszik a háztartást, nevelik a gyerekeket, iskolába járatják őket. A férfiak a család megélhetéséért felelnek. Cserébe feltétlen tiszteletet várnak el a család minden tagjától. Családfenntartó tevékenységük miatt igen keveset tartózkodnak otthon, ezért gyermekeikkel, sőt gyakran feleségükkel sem kerülnek közelebbi (érzelmi) kapcsolatba. Ritkán alakul ki közeli, kötődő apa-gyermek kapcsolat.

A nőket kisgyermekkoruktól olyan tulajdonságokra nevelik, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy férfiközpontú társadalomban a lehető legjobb anyák, kiváló és alázatos feleségek, háziasszonyok legyenek. Egy nyugatias szellemben nevelkedett nő nem tudná hosszú távon elviselni a férj véget nem érő kicsapongásait, figyelmetlenségét, azt a fajta lekezelést, amelyet a japán nőkkel szemben tanúsítanak.

A feleségnek kedvesnek kell lennie, s ugrásra készen kell várnia férjét még akár egy éjszakai ivászat után is. Mindig szófogadóak, a konfuciánus etika ezt követeli meg tőlük. A japán feleségek inkább anyák, mint partnerek.

A japán házasságokban a szerelem és a szexualitás nem kap akkora hangsúlyt. A férfiaknak erre megvannak a megfelelő helyeik, „szolgáltatók”. A nőknek szó nélkül el kell tűrniük a férfiak ilyen fajta kicsapongásait, amelyet egyesek “üzleti útként” tüntetnek fel.

A család vagyonát gyakran a feleség kezeli, ő hozza meg a döntést a háztartást érintő kérdésekben, a gyermek taníttatásáért is ő felel. A japán gyerekek kapcsolata szoros az édesanyjukkal, iskolakezdésig otthon maradnak, mindenhová együtt járnak, pici korban együtt fürdenek, alszanak.

A fiataloknak nem sok beleszólásuk van ma sem a párválasztásba. Japánban a fiataloknak nincs annyi alkalmuk az ismerkedésre, mint európai társaiknak. Ha mégis közeledni próbálnak egymáshoz, akkor a környezetük máris egy párnak tekinti őket. Ennek tulajdonítható, hogy a fiatalok inkább csoportokba szerveződnek, s igyekeznek valódi érzelmeiket véka alá rejteni, nehogy a környezet egy párnak könyvelje el őket.

Kulturális különbségek

Zsolna és a férje japánul kommunikálnak. Zsolnára furcsán hatott, hogy az élelmiszerboltokban is kint vannak a szexlapok, de a hétköznapi dolgokban a japánok meg nagyon szemérmesek. Zsolnáéknál nem volt gond otthon a lakásban meztelenül járkálás, a férjét ez feszélyezi. A férfi könnyebben mondja ki magyarul, hogy „szeretlek”, mint japánul.

Zsolnának nagyon fontos lenne, hogy pszichológiáról, érzelmekről, elvont dolgokról tudjon beszélgetni – nemcsak a férjével, hanem bárkivel – de a japán nyelvben ezekre a témákra nincs elég szó, nem alkalmas erre ez a nyelv. Ebben megerősítette egy nyelvész barátnője, aki nagyon jól tud japánul.

Zsolna szerint Japánban a „nem kimondásnak” van kultúrája. A nőt ez zavarja a legjobban ebben az országban. A „nem mondjuk ki, úgyis tudjuk”, miközben mindenki másra gondol.

Számára furcsa, hogy ha férfiak találkoznak barátokkal, csak munkáról és hobbiról beszélgetnek, családi viszonyokról, érzelmekről nem. A nők valamivel nyitottabbak egymás közt. Távolságtartóak az emberek, még intim kapcsolatokban is.

Általában elmondható Zsolna szerint, hogy Japánban nincs kultúrája annak, hogy változtassunk, oldjunk meg problémákat, Helyette: mindent szokjunk meg, tűrjünk el, söpörjük a szőnyeg alá.

Zsolna és a férje házassága jó példa arra: két eltérő kultúrából érkező ember kialakíthat közös együttélési szokásokat, azáltal, hogy elfogadják a másik kultúráját, s kifejezik igényeiket egymás felé.

Hogyan reagálhatunk, ha az eltérő kultúra belép az életünkbe?

Sokféle módja, megközelítése létezik a kulturális különbségek feloldásának. Előfordul, hogy az egyik személy elhagyja saját kulturális identitását, és az új kultúra normáit sajátítja el és gyakorolja. Gyakori azonban az új kultúra elutasítása, a saját értékek és normák túlértékelése. Találunk arra is példát, hogy a kapcsolatban mindkét kultúra normái és értékei elfogadottak, de a személy bizonytalan a választásában, mert a két kultúra kölcsönösen összeférhetetlennek tűnik. Szerencsés esetben azonban a vegyes kapcsolatban élő személy képes a kulturális eltérések elfogadására, megőrzésére, szintézisére, a kulturális közvetésre.