„Attól tartok, rossz dolgok mindenkivel megtörténhetnek. Ezen nem tudunk változtatni. Azt viszont megválaszthatjuk, hogyan viszonyulunk a szenvedéshez. Hiszen eldönthetjük, hogy kínzó érzések börtönében éljük az életünket vagy a szabadságot választjuk.” - írja Edith Eva Eger A döntés című könyvében.

A szerző még fiatal lányként megjárta Auschwitzot, Gunskirchent és a poklok poklát, akkoriban mégis talált magának kapaszkodókat, azonban amikor végre szabad lehetett volna, saját magának épített rácsokat: „Börtöncellát építettem a rettegésemből, és a hallgatásommal kattintottam rá a lakatot”. A háború után férjhez ment, kimenekült Amerikába, azonban nemcsak a fizikai, de a lelki felépülés is hosszú-hosszú időbe telt. Hiszen az átélt szenvedésekről évtizedekig nem beszélt, azonban folyamatos emlékbetörések és poszttraumás stressz szindróma gyötörte. Végül úgy döntött, szembenéz a múlttal. A szerzőnő pszichológusnak tanult és elindult a gyógyulás útján, ahogy írta, saját maga elfogadása jelentette a legnagyobb feladatot, melyet túlélése miatt érzett bűntudata tovább súlyosbított. Ma már ő maga segít a szintén poszttraumás stressz szindrómában szenvedőknek a könyv pedig értékes gondolatokat tartalmaz erről. Íme néhány:

„Mi dönthetjük el, mire tanítanak minket a borzalmak. Taníthatnak arra, hogy megkeseredjünk fájdalmunkban és félelmünkben. Hogy ellenségesekké váljunk. Lebénuljunk. Vagy arra, hogy megőrizzük a gyermeki részünket, az élénk és kíváncsi részünket, azt a részünket, amelyik ártatlan.”

„Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit veled tettek. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz.”

„Meghalni könnyebb, mint élni. A születési anyakönyvi kivonatunkra nem az van írva, hogy az élet könnyű lesz. A tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel.”

“A probléma – és a folyamatos szenvedésünk alapja – az a meggyőződésünk, hogy a kellemetlenség érzése, a hibák és a csalódásaink mind a saját értékünkről mondanak el valamit.”

„A gyógyulás útja soha nem egyenesen halad előre.”

A könyv egyébként zseniális, letehetetlen és kapaszkodót ad a nehéz helyzetben lévőknek. Ahogy Edith Eva Eger is írta, azt szeretné, hogy mások is elhiggyék, hogy nekik is sikerülhet: „Nem azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és aztán azt mondják: az én szenvedésem kevésbé jelentős. Azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és azt mondják: ha ő meg tudja tenni, akkor én is meg tudom!”.

A döntés (forrás: Libri.hu)