Amikor először szembesültem a címben is citált fogalommal, mely a „férfifeminizmust”, a pasasok egyenjogúsítását követeli, persze, hogy a Monty Python klasszikusa ugrott be. Emlékezetes a Júdea Népe Front vezetőinek értekezlete, ahol Stan bejelenti, ő mostantól nő és Loretta, mert gyerekeket szeretne. Végül arra jutnak, ugyan nincs méhe, de attól még joga lehet a gyerekszüléshez!

Na, de vissza a témához, még akkor is tudjuk, ezeknek a szatíráknak – bármennyire is a valóságtól elrugaszkodottnak tűnnek – megvan a valóságalapjuk. Szóval a nyugati civilizáció kezdődő (?) hanyatlásának biztos jelei a „mindenki egyenlő” típusú mozgalmak terjedése. Egy fokig még támogatandó is, de amikor nagy igyekezetünkben átesünk a ló túlsó oldalára, akkor jönnek elő a képtelenebbnél képtelenebb, komédiába illő esetek. A legutóbb épp a South Park című társadalomkritikus szatirikus rajzfilmsorozat „elveszik a munkát, aztat el” jelenete elevenedett meg a primitív kormányzati plakátokon.

A feminizmus mint a női egyenjogúsági harc a nyugati társadalmi folyamat egyik állatorvosi lova. Történelmileg alakult úgy, hogy a „gyengébbik nem” a családi tűzhely körül dolgozott, míg a családfő kötelessége volt az anyagi háttér biztosítása. Aztán szintén történelmileg alakult úgy, hogy a családanya is kénytelen volt munkába állni. Ma egy hölgy esetében természetes interjúkérdés, hogy mikor és hány gyermeket szeretne. Ami elanyagiasodott világunkban a homo oeconomicusként gondolkodó vállalatvezető részéről teljesen természetes gazdálkodási tényező. Annak ellenére, hogy számomra is elfogadhatatlan. Azaz küzdeni kell ellene, azonban ez – mivel vállalatgazdálkodási kérdésről van szó – csakis pénzügyi eszközökkel lehetséges. Például Állambácsi dotálja a szülésre készülődő hölgyek alkalmazását.

Ma már ott tartunk, hogy egyfajta XXI. századi numerus claususként női kvótát követelnek a feministák. Amit megint csak elfogadhatatlannak tartok. Mert egy adott posztra – állás, politikai pozíció, hogy a két leggyakrabban felmerülő ügyet említsem – ne az legyen a mindent eldöntő ismérv, hogy kinek van több X kromoszómája. Hanem a rátermettség, talpraesettség. Na, de amikor harcos ultrafeministák (nem egyszer botrányosan) követelik, hogy igenis, az számítson, kinek mi található a lába közt, akkor még hölgyismerőseimnek is megugrik a vérnyomása.

A férfiegyenjogúsítás mozgalma még gyermekcipőben jár. Itt is vannak teljesen akceptálható mozgalmi célok. Például az abortusz kérdése. Merthogy orrvérzésig halljuk, harcos abortuszpártiaktól, hogy „az én testem, azt teszek vele, amit akarok”. Csakhogy szűznemzést az emberiség történetében mindössze egy kétezer évvel ezelőtti esetről tudunk. (Igaz, az alaposan átforgatta a világtörténelem kerekét!) Szóval annak a parányi magzatnak van apja is! Férfiként minden tiszteletem az édesanyáké, képtelen is vagyok átélni azt a mélységesen bensőséges kapcsolatot, ami egy édesanya és (születendő) gyermeke közt van. Na, de mi a helyzet, ha az édesapa szeretné megtartani az általa nemzett (ebből ered ugyebár nemzet szavunk is) babát, szeretne róla és az anyjáról gondoskodni? Pusztán azért nem lehet, mert az adott hölgy oktrojált döntésként kijelenti, hogy ő márpedig elveteti? A kérdés egyelőre kérdés, nem is itt és nem is (csak) nekem kell megválaszolni.

Egyes hírek szerint a meninista mozgalom viszont csak egy vicc, a feminizmus paródiája. Ami abból is látszik, hogy egy bevallottan vicces(nek szánt) Twitter-bejegyzés szerint a nemi erőszakot legalizálni kellene, mivel a nők a férfiak kielégítésére szolgálnak. Hogy mennyire vicces, azt ki-ki döntse el maga, szerény véleményem szerint ez így önmagában túlmegy azon a bizonyos határon, ameddig el lehet menni polgárpukkasztás terén. Hogy egy ilyen poént például a Family Guy készítői be tudnának-e ágyazni egy epizódba úgy, hogy az ne egy rossz poén, hanem egy fergetegesen cinikus rész legyen, azt nem tudom. Koós Jánosnak néhány évtizeddel ezelőtt már sikerült egy hasonló kérdést humoros formába öntenie.

Summa summarum: a meninista mozgalomnak lehetnek épeszű gondolatai. Lehet paródiaképp rossz viccet is csinálni akár ebből, akár a feminizmusból. Csak sajnos nincs rá garancia, hogy a rossz viccek előbb-utóbb nem válnak az érezhetően hanyatló nyugati civilizáció komolyan vett deviáns gondolataivá.

Barna S. Ödön