„Valamit mégis kéne tennem,

 valamit a gyötrelem ellen.

Egy istent kellene csinálnom,

 ki üljön fent és látva lásson.”

A huszadik század nagy magyar irodalmi ikonjainak névsorában Nemes Nagy Ágnes is jelen volt. Életműve, személyisége elválaszthatatlan részét képezi a második világháború utáni magyar irodalomnak. 

1922. január 3-án született Nemes Nagy Ágnes. A Baár-Madas Gimnázium egykori, kitüntetéssel érettségizett diákját egész életében a minőségi tudásba és művészetbe vetett hit vezérelte. Volt az Újhold nevű irodalmi folyóirat alapító szerkesztője, majd később középiskolai tanár az egykori Werbőczy Gimnáziumban és dolgozott hosszú éveken keresztül mint szabad foglalkozású író.

Ha mást nem lehetett, akkor gyerekkönyveket írt és mellette külföldi irodalmat fordított. Barátja volt többek között Pilinszky János, Weöres Sándor, Halász Gábor, Ottlik Géza és Szerb Antal is. Ez utóbbi író megrendítő vallomása utolsó találkozásáról Nemes Nagy Ágnessel a Krisztina körúti villamosmegállóban sokszor eszembe jut, ha arrafelé járok. Szerb Antal azt mondta, hogy ott, akkor 1944-ben, még mielőtt behívták utolsó munkaszolgálatára, úgy érezte, hogy Nemes Nagy Ágnes, a ragyogóan szép és intelligens, tehetséges, szőke, református költőnő megbocsátja neki, hogy ő zsidó. Megbocsátotta és próbálta menteni a menthetőt, zsidó művészeket bújtatott férjével, Lengyel Balázzsal a háború alatt. Aztán nem tudott kiegyezni az ötvenes évek kultúrdiktátoraival, az igazságtalanságot és a hazugságot sohasem tűrte. Ez az időszak teremtett alkalmat számára a gyerekversek megírásának. És ezt is jól, nagyon jól csinálta. Nyelvi leleményessége, intellektuális humora gyermekirodalmi alkotásait is áthatotta.

Hogy milyen ember volt? Kíméletlen kritikus alkat, amit önmagával szemben is folyamatosan gyakorolt. Nem nyugodott bele a gyenge, silány rutinírások gyártásába, esszéin átvilágítottak a tiszta ész kristálytiszta gondolatmenetei, szeretett és tudott is érvelni, elemezni, rá- és megvilágítani fontos irodalmi, művészeti kérdésekre. Hogy nehéz természet volt-e? Elviselhetetlen lehetett ez a folyamatos magasirodalmi maximalizmus? Egész életen át tartó társra nem talált a költőnő, ennek okát kár lenne kutatni. Megmaradt emlékül az utókornak versei szigorúan szép szabályossága, babitsi fegyelme és munkamorálja, egy komoly és sokszor szomorú tekintetű nagy tudású költőnő a huszadik századból.