A Budakeszi Vadaspark két medvéje, Romulus és Tibor, úgy látszik, tudják a választ. Tágas otthonukban kényelmesen nyújtózkodnak és kedvesen rázzák az őket bámuló gyerekek és felnőttek felé a mancsukat. Olyan integetésféle mutatvány ez, de valójában csak egyértelmű jele annak, hogy fölöttébb jól érzik magukat, táplálékszerzéssel nem kell bajlódniuk, ellenségük nincsen, csak egymás unalomig ismert szokásait kell elviselniük, no meg a gondozók néhol hektikus, nem óramű pontosságú etetési szokásait.

Romulus és Tibor látszólag boldogok. Ők Buda környékének díszmedvéi, akiket csodálni lehet, akik szeretik a háztartási kekszet és a szaloncukrot is, amolyan burzsuj vadállatok, akik azért komoly rácsok mögött, tekintélyt parancsoló termettel borzongatják a látogatókat. Ők ketten stresszmentes életet élnek, és így esélyük van arra, hogy az átlagos erdei életet élő medvetársaik élettartamának, ami kb. 20 év, akár a kétszeresét is leéljék.

Jöhetnek, mehetnek kormányok, maximum az ellátás minősége javul vagy romlik egy picit, Romulus és Tibor kiegyensúlyozott hétköznapjait csak a főszezon hétvégéinek bárdolatlan embertömege billentheti ki egy kicsit a megszokott harmóniából. De már ez sincs teljesen így, mert a stresszmentes élettől azért nem sorvadtak el teljesen a medvék agysejtjei, és pontosan tudják, hogy a szombatot és a vasárnapot érdemes a látogatóktól legtávolabb eső, árnyas pihenőhelyeken tölteni. Vajon hiányzik nekik az órákon, napokon keresztül történő kószálás, keresgélés, kutatás, vadászat az élelemért? Hiányzik nekik az egész igazi véres-valóságos medveélet? Jó lenne fele ennyit élni, de azt úgy istenigazából gyönyörökkel, kínokkal, szenvedélyekkel és szenvedésekkel tele?

Kedves Olvasó, te szeretnél magadnak egy ilyen stresszmentes aranykalitkát? Pár percig töprengek azon, hogy talán úgy lenne mindez igazán tökéletes, ha az időt is sikerülne megállítani hozzá. De az már egy másik történet…

(Fotó: Surányi Linda/Budakeszi Vadaspark)