Valamilyen őrült boldogsághajhászatot akar ránk erőltetni a világ. Valami hamisat. Mostanában rengetegszer találkozom azzal a közvetlen környezetemben, hogy valakinek valamilyen problémával kell szembenéznie, de azt mondja „teszek rá, nem érdekel”.

Ilyenkor mindig sejtem, hogy valójában nem így van, egyszerűen nem akar szembenézni a rossz érzéseivel. Mindenhonnan ömlik ránk, hogy legyünk pozitívak. Bekapcsoljuk a laptopunkat, a tévét, mindenhonnan gyönyörű, vidám, felszabadult emberek hirdetik, mennyire béna, aki negatív. Könyvek ezrei jelennek meg a témában, tippek százaival találkozhatunk az interneten, amelyek tanácsot adnak, hogyan legyünk pozitívak.

Persze ilyenkor elkezdjük magunkat rosszul érezni, nem értjük, mi a baj velünk, nekünk miért vannak negatív érzéseink. De be kell vallani, aki állandóan csak vidám és pozitív, az hazudik. A rossz érzések ugyanis teljesen helyénvalóak, az élet velejárói. Ördögi körbe kerülünk, ha a negatívumokkal mindenáron meg akarunk küzdeni. Rengeteg energiát emészt fel, ha azon küszködünk, hogy jobban érezzük magunkat, ha pedig nem sikerül a hangulatunkon javítani, akkor még mélyebbre kerülhetünk, ráadásul az önbecsülésünk is romlik, amikor azt látjuk, hogy mások mindig vidámak, mi pedig nem. Ráadásul a negatív érzések elfojtása komoly feszültséget okoz, hosszútávon akár betegséghez is vezethet. A boldogság hamis illúziója ez. Hiszen a boldogság nem egyenlő azzal, hogy mindig jól érezzük magunkat, rózsaszín habfelhőkön ugrálunk, hanem azt jelenti, hogy el tudjuk fogadni, hogy vannak rosszabb és jobb napjaink, de tudjuk, a problémákkal mindig megküzdünk.

A negatív érzéseknek igenis helye van, ráadásul sokszor lehetnek előre is visznek:

• A félelem és a szorongás – ha nem bénító – akkor előrevivő is lehet, hiszen cselekvésekre, megoldások keresésére késztethet.
• A saját magunkban való kételkedés arra ösztönözhet minket, hogy dolgozzunk magunkon, gyakoroljunk, előre haladjunk.
• A bűntudat sokszor felébresztheti a bennünk szunnyadó empátiát és szociálisan érzékennyé tehet minket.
• A lelki fejlődés saját magunk megértésével és érzelmeink elfogadásával kezdődik.