A piros betűs karácsonyi ünnepnapok elmúltak, mégis égnek még a karácsonyfán a gyertyák, van még a bejgliből, a szaloncukor sem fogyott el. Eljött az évnek az a bizonyos ünnepi hete, amikor, ha még nyitva is vannak az üzletek, igazából minden az ünneplésről szól, rokonlátogatások, ünnepi műsorok, az ajándékaikkal otthon játszó gyerekek, zárva tartó iskolák, óvodák, hiszen most a családé a főszerep.

Persze mindez egy idealizált világban van csak így, mert Magyarországon is sokan nélkülöznek és szeretnék túlélni a karácsonyi extra költekezést. Mert nem egyszerű ünnepelni, ünnepi vacsorákat az asztalra varázsolni minimálbérből, átlagos nyugdíjból. Nem egyszerű tanári, egészségügyi fizetésből jegyet váltani mondjuk egy öt fős családnak a Diótörőre, tulajdonképpen művészet eljutni egy moziba a családdal így, a hónap végén. Mégis, az egymásra figyelés nem kerül pénzbe, lehet, hogy a nagy vágyak és álmok nem ebben a pár napban fognak megvalósulni. Talán ez a hét szólhat a lassulásról, egy kis hátradőlésről a karosszékben, egy kis elégedettség-érzésről azért, hogy egészségben, épségben ünnepelhetünk egymással.

Hamarosan vége lesz az évnek, kezdődik az új esztendő, ami sokaknak hoz nagy változást vagy változtatni akarást az életében. Ha gyerekek vannak a családban, próbáljunk meg egy kicsit velük örülni a tanítás nélküli szabadnapoknak, az örömmel teli, semmittevős, otthoni együttlétnek. Ha magányosan élünk, vagy gyerekek nélkül, akkor itt az alkalom elmélyülni a kedvenc regényünkben, vagy csak ünnepi verseket olvasgatni, amire az Igenélet esti versei is alkalmat teremtenek. Örüljünk ennek a hétnek, élvezzük ki minden percét, hogy aztán számolhassuk a napokat a tavasz eljöveteléig. Hiszen Márai Sándor szavait idézve: "Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött."