Már-már agyonismételgetett frázis, miért jó, ha sportolunk. Azonban hiába ismerjük a testmozgás pozitív hatásait, mégsem kerekedünk fel, továbbra is csak bújjuk az internetet és erősítjük önmagunkat elméletben, milyen jó is az edzés.

Csak néhány érv amellett, hogy kilépjünk a komfortzónánkból:

• Jót tesz a hangulatunknak, ugyanis oldja a szorongást, elűzi a stresszt és a depresszió ellen is hatásos szer. Mozgás közben ugyanis szerotonin és endorfin szabadul fel az agyban.
• A rendszeres mozgás hatására nő a tüdőkapacitás, javul a légzés.
• Megerősödik a szívizom.
• Csökken a magas vérnyomás.
• Csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.
• Rendszeres mozgással megelőzhető, illetve kordában tartható a 2-es típusú diabétesz.

Ha még ez sem győzött volna meg minket, akkor íme néhány olyan példa, amelyekből erőt meríthetünk. „Papírforma” szerint ezeknek az embereknek nem kellene sportolniuk, vagy egyenesen tilos lenne mozogniuk, ők azonban nem adták fel és az edzésből merítenek erő.

Madonna Buder – Iron(wo)man, aki apáca

A 86 éves apáca 2012-ben, 45-ödször teljesítette az Ironman Triatlon versenyt, amely 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonból (42,195 km futásból) áll.  Az amerikai nővér 48 évesen egy pap tanácsára kezdett el sportolni. Először csak futott, majd elkezdett úszni és biciklizni is, 52 évesen pedig részt vett az első triatlonon. Összesen 340-szer állt a rajtvonalhoz. A 2012-es kanadai Ironmanen 16 óra 32 perces eredménnyel ért célba. Ő a legidősebb ember, akinek sikerült ez a teljesítmény. A verseny után így nyilatkozott: „Ha valamint igazán akarunk, azt el is tudjuk érni. Ha meg sem próbáljuk, akkor hibát követünk el. Hiszen az erőfeszítés már önmagában siker”. Az apáca egyébként a szenior olimpiákon is remekelt: a 800, az 1500, az 5000 és a 10 000 méteres síkfutó számokban csúcstartónak számít korosztályában. Számos rajongóra tett szert, akik hatalmas adományokkal segítik. Madonna Buder ezeket a támogatásokat karitatív célokra használja. A nővér most azzal került a figyelem középpontjába, hogy ő lett a Nike Unlimited Youth nevű kampányának arca.

Andrew Jones – szív a hátizsákban

A 26 éves férfi a testedzés megszállottja volt, nehezen vette tudomásul, hogy egyre rövidebb távokat tud légszomj nélkül lefutni. Majd amikor vért köpött és belázasodott, az orvosok kiderítették, gyógyíthatatlan szívbetegségben, kardiomiopátiában szenved, amely a szívizmok fokozatos elhalásával jár. Egy idő múlva nemhogy futni nem tudott, de már pár méter séta is komoly kihívást jelentett Jones számára. Az orvosok közölték vele, szívátültetés nélkül halál vár rá. Azonban nem találtak megfelelő donort, ezért a szakemberek egy pacemaker és egy műszív beültetésével tartották életben. Ugyan a hegei már begyógyultak, ám a fiatalember műszívének motorját egy hátizsákban hordja magával. Nem keseredett el, nem is tétlenkedik, újra elkezdte az edzést.

Chris Mears – olimpiára a halál torkából

A 23 éves műugró idén párosban nyert olimpiát 3 méteren. Irigyelhetnénk tőle a sikert, azonban nem is gondolnánk, micsoda akaraterő lakozik a háttérben. Hét éve egy vírusos megbetegedés következtében megnagyobbodott és megrepedt a lépe, olyan sok vért vesztett, hogy öt százalékot adtak neki a túlélésre, 3 napig kómában feküdt. Chris Mears az életet választotta, felépült és az orvosi javaslatok ellenére újra elkezdett sportolni. Az olimpia után így nyilatkozott: „Képes voltam sértetlenül keresztüljutni a történteken, persze nem számítva azt, hogy elveszítettem az egyik szervemet. Olyan nagyon nem hiányzik. Gyorsan megtanultam, hogy az élet rövid, és hogy az emberek nem kíváncsiak a panaszkodásra. A betegségem megtanított rá, hogy arra koncentráljak, amire koncentrálnom kell.”