Az élet rejtett logikája. Első – és második, harmadik, negyedik – ránézésre a világ és benne az élet kaotikusnak és átláthatatlannak tűnik, pedig a felszín alatt egy bonyolult, mégis logikus törvények szerint működő természeti világ rejtőzik. Ezek a törvények megismerhetők, csak túl kell lépnünk a mindennapi vesződségeken és keresztül kell tekintenünk civilizációnk kerítésén. Ehhez először el kell dobnunk a bevásárlólistát, szét kell tépnünk a szakmánkat, végzettségünket hirdető papírokat és ki kell bújnunk biztonságot nyújtó egónk köntöséből.

Megvan? Az általános iskolai bizonyítványt is sikerült rendben széttépni? Oké. Akkor jutunk valamerre. Most már elmondhatom, a fentiekre azért volt szükség, mert csak így lehet megérteni: a világ nem bontható elemeire – azaz nincs önmagától létező bűnöző, de nincs mindentől független bankszektor, sőt még almás rétes sem. Az élet pedig – és benne mi, emberek – MINDIG logikusan működik. Azt, hogy az élet mindig logikusan cselekszik, remekül szemlélteti a játszóterek építése és a bűnözés kapcsolata. Először meghökkentő lehet még a feltételezés is, hogy valahogy összefügg egymással a játszótéri csúszda és a gyilkosság, pedig pontosan ez a helyzet. A Financial Times újságírója, Tim Harford kiválóan bemutatja ezt az összefüggést Az élet rejtett logikája című könyvében, ahol egy példát hoz arra, hogy a közgazdasági logika szerint újragondolt városépítészet miképpen mentheti meg emberek életét.

Harford két nő történetét meséli el, akik mindketten Washington D.C.-ben éltek, mindketten hasonló társadalmi csoportba tartoztak és mindkettejüket a nyílt utcán, nappal támadták meg. És míg az egyikük az élet logikájának hála túlélte a támadást, a másik nő ugyanezen okból életét vesztette. Az egyikük, Margaret, a washingtoni Victoria Parkban kocogott reggel fél 9 körül, amikor egy ismeretlen férfi egy rózsakertben késsel támadt rá. Tizenöt késszúrással ejtett szörnyű sebeket a törékeny testalkatú nőn. A segítség túl későn érkezett, Margaret életét már nem lehetett megmenteni. A gyilkos kilétére sem derült fény.

Fehér nadrág, fehér kurva

A második hölgy, Sarah, ugyanolyan támadás áldozata lett, csak őt a washingtoni Tizenötödik utcán támadta meg Reginald Jones egy júliusi estén. Sarah vékony, Margarethez hasonlóan törékeny testalkatú lány, aki azon az estén fehér nadrágot viselt. Erre a mellette elhaladó Jones valamiért a „fehér nadrág, fehér kurva” következtetést vonta le, és rátámadt Sarah-ra. A járókelők segítsége ellenére Jones leütötte a nőt, majd egy szúrószerszámmal többször hason, háton és karon szúrta. Sarah-t a biztos haláltól csak a környékbeliek gyors segítsége mentette meg, valamint az, hogy egy környékbeli férfi fegyvert rántott Jonesra, aki eldobta a kést, bár még ezután is feltett szándéka volt a nő megölése, ezúttal fegyvertelenül. Végül hat járókelő együttes erejére volt szükség, hogy Jonest földre vigyék és ott is tartsák a rendőrök kiérkezéséig, aki pedig végig próbált kiszabadulni a szorításból és meggyilkolni a súlyosan sérült lányt.

Mi volt a különbség a két eset között? A helyszín. Mindkettő a város szívében történt ugyan, de amíg a Victoria Park egy csendes, emberek által ritkán látogatott környék nappal is, addig a Tizenötödik utca még este is nyüzsgő, bárokkal, éttermekkel, boltokkal teletűzdelt környék, ahol az emberek jelenléte miatt mindig szemmel tartják az utcai történéseket.

Margaret halálát – a támadója mellett – a helyszín okozta, míg Sarah életét pont a helyszín mentette meg. A Victoria Parkot ugyanis egyik részről egy átjárhatatlan autóút, másik oldalról egy csatorna, harmadik oldalról pedig egy magas téglakerítés határolja. Így a parkban soha sincs túl sok ember, hisz szinte senkinek nem akad dolga ezen a parkon keresztül. Az egész parkban csak néhányan tartózkodtak a támadás idején, a közelben pedig senki nem volt, aki segítséget nyújthatott, vagy legalább a támadót meglátta volna.

Bűnözés és építészet

Hogy kapcsolódik itt össze a bűnözés, az építészet és a közgazdasági logika? A közgazdászok szerint az emberek minden cselekedetüknél mérlegelik a várható előnyöket és hátrányokat, a siker vagy a kudarc valószínűségét. Így tehát a bűnöző ott fog nagyobb eséllyel lecsapni, ahol kisebb esélyt lát a lebukásra, mint például a Victoria Parkban. Nem tudni, hogy mi motiválhatta a gyilkost, az viszont biztos, hogy valamiért ő előnyt remélt a gyilkosságtól, ami erősebbnek bizonyult a lebukás vagy a büntetés veszélyétől.

De nem ez az egyetlen szempont. Látható, hogy Reginald Jones esetében a lebukás szinte biztos valószínűsége sem volt elég ahhoz, hogy visszatartsa a férfit a támadástól. Ilyenkor is ott van viszont az, amit a közgazdászok „pozitív externáliának” hívnak. Ebben az esetben ez az emberek csoportjának hatását jelenti. Nekem nem okoz hasznosságot önmagában az, hogy valahol vagyok, a környéken lévőknek viszont igen. Pozitív externália (azaz előnyt jelentő, hasznosságot okozó) lehet nekik a társaságom, a látványom, vagy épp – mint ebben az esetben – a védelmem. Sarah-t Jones társasága veszélybe sodorta, de ugyanakkor épp ez, a társaság okozta pozitív externália mentette meg: a férfi a fegyverrel, a Jonest leteperő járókelők, az elsősegélyt nyújtó környékbeliek.

Könnyen belátható, hogy az építészet, összekapcsolva a közgazdasági logikával, hatással lesz a bűnözésre, mint ahogy a bűnözés is hatással van az előző kettőre. Nincsenek különálló területek, minden és mindenki hat mindenre és mindenkire.

Ha a városépítész figyelembe veszi a bűnözők – közgazdászok szerinti – gondolkodásmódját, akkor nem épít olyan parkot, ahol nincs átmenő forgalom. Ha pedig figyelemmel van a társaság jelentette pozitív extern hatásokra is, akkor olyan parkot épít játszótérrel, sportpályával, közvilágítással, ahol az emberek minden napszakban jól érezhetik magukat. Így menthet emberéleteket a világot mozgató rejtett logikának, a látszólag összefüggéstelen események közötti kapcsolatoknak a felfedezése, akár egy olyan hétköznapi dolog segítségével, mint egy játszótér.

Számos lehetősége van tehát az építésznek és a közgazdásznak is az életmentésre, de ehhez keresztül kell lépniük a képzésük jelentette akadályon, és nem egyszerűen építésznek vagy közgazdásznak kell lenniük, hanem építészfejjel gondolkodó közgazdásznak és közgazdászfejjel gondolkodó építésznek. A jövő nagy kihívása pedig ez lesz: hogyan képezzünk szakembereket úgy, hogy közben nem öljük ki a más tudományterületek irányába történő érdeklődést? Hogyan tanítjuk meg a fiatalokat arra, hogy egyszerre több fejjel is gondolkodni tudjanak, amikor ez még nekünk sem megy igazán?

(Az írás 2015. július 2-án jelent meg.)