Pár hónapja indult az IgenÉlet. Hatalmas boldogság számunkra, hogy már több mint hatezren követtek bennünket és olvassátok gondolatainkat. Persze nekünk soha semmi nem elég, mindig többet és többet szeretnénk. Több írást, több pozitív gondolatot, több csodás embert, akit példaként állíthatunk magunk és mások elé. És még több olvasót.

Kisfiam négyéves. Eléggé hamar kinőve a Bogyó és Babóca-korszakból, már nem egy-egy mesét olvasunk esténként, hanem az ő kérésére „rendes, hosszú könyveket”. Az első Pinokkió volt, a második pedig Páskándi Géza A nagy légyölő meg Szuszóka és Miló című meseregénye. Hogy miért osztom ezt meg veletek? Mert a könyv bevezetője pontosan arról szól, ahogyan az igenélet öt hónappal ezelőtt elindult. Olvassátok csak!

„A szándékosan rossz nyelvek ezt a mesét, magyarán igaz történetet valahogy így kezdenék: A kutyus és a cica Gazdija egy jeles meseíró volt. Csakhogy szegény Gazdinak nem volt elég olvasója, mert az olvasók messzi laktak és nem volt aki kézbesítse a meséskönyveket. Ezért aztán szegény Gazdi egész nap csak sírt, sírdogált.

- Teremtő Uram, maholnap annyi olvasóm sem lesz, amennyit a szemembe tehetnék! Minek és kinek írok én ezután mesét?

Megsajnálta hát a Jó Tündérasszony és dolgozószobájába suhant, mégpedig a függönyön át.

- Segítek rajtad, ha kitalálsz valamit, amitől elegendő olvasód lehet!

- Legalább valami ötletet! - könyörgött néki Gazdi.

- Magadnak kell rájönnöd... annyit azonban segíthetek: kezdd a töprengést ezzel: ha az olvasók messzi laknak – mi a teendő? Na mi?

És eltűnt.

Alighogy ezüstös alakját a libbenő függöny, s a messzeség eltakarta, Gazdi szeme máris felragyogott.

- Megvan! Ha messze laknak és a posta, meg másegyebek nem juttatják el a könyvet... az olvasóimat kell ide, közelbe költöztetnem... Ezt pedig úgy érem el, ha megtanítok egy kutyust és egy cicát olvasni és írni, hogy értsék az emberi beszédet. S így máris lesz két olvasóm... Ők elmesélik a könyvemet másik két kutyusnak és cicának, ők is újabb kettőnek és így a végtelenségig. Azt a hétszázát, annyi olvasóm lesz, mint a pinty!”

Az IgenÉletnek már nem csak két olvasója van, de ahhoz, hogy annyian legyünk, mint a pinty, az kell, hogy Ti is segítsetek nekünk! Kérjük, osszátok meg ismerőseitekkel azokat az írásokat, amelyek tetszenek nektek, amit közel éreztek a szívetekhez, amin elgondolkoztok. Terjedjünk mi is, ha nem is szájról szájra, de Facebook falról Facebook falra!

Köszönjük!

Eszter