Ez az ország élen jár az ellenséggyártásban. Az egész életünket meghatározzák a mindenféle ellenségképek. Ki miért nem szimpatikus, milyen hibát, hibákat lehet találni benne, miért akarhat rosszat, mert másra esélye sincsen.

Képtelen méretű és mértékű gyűlölködés, ellenségeskedés, árokásás, rombolás, felelősök keresése, másra mutogatás, meg- és elkeseredett emberek milliói. Rossz ez így. Nincsen rendjén az, hogy nem lehet megbeszélni, megvitatni, közösen gondolkodni, meghallgatni, megpróbálni megérteni a másikat, egy kicsi, csak egészen kicsi lehetőséget teremteni a tisztelettel teljes érdemi kommunikációra.

Szeretnék olyan országban élni, ahol nem vízválasztó jelentőségű az, hogy én jobb- vagy baloldali világnézetű vagyok, hogy ne kelljen mindenkit és mindent e szerint kategorizálnom, hogy ne kelljen jobboldali és baloldali művészet mellett elköteleznem magamat, hiszen meggyőződésem, hogy valójában ezeket a kategóriákat a tehetség, a zsenialitás úgyis szétfeszíti. A minap egy olyan regényről kellett volna ajánlót írnom, amelynek szerzője egy megosztó személyiség. Sőt nem is elsősorban a könyv szerzőjének életútja, hanem az író édesapjának élete, aki mellesleg az említett könyv főszereplője, váltott ki már-már egészen szélsőséges indulatokat egyes cikkírókból. A könyv egy könnyű, olvasmányos, pár óra alatt elolvasható, filmszerű regény, amely semmivel sem gyengébb, sőt inkább élvezetesebb stílusú, mint bármelyik más bestseller.

A támadó kritikák szerzői aljas történelemhamisítónak, szerecsenmosdatónak nevezték az írót, a könyvét pedig a leggyűlöltebb, ádáz ellenségnek, amely tulajdonképpen égetésre, szétzúzásra méltó szennyirodalom. Fontos hozzáfűznöm az érthetőség kedvéért, hogy nem történelmi regényről van szó, hanem egy megrázó és szép, igaz szerelmi történetről. Szomorú és elkeserítő ez a hozzáállás, ez az annyi emberből áradó torz látásmód, amely már képtelenné és érzéketlenné vált a szép, az emberi, a nem ideológiák, hanem tiszta érzelmek által vezérelt gondolatok befogadására. De talán közeledik egy kis jó idő, talán az elkövetkező hónapokban egy kicsivel többet fog sütni a nap. Én azt hiszem, itt az ideje egy kis levegőváltozásnak, hátha nem csak a tátongó szakadékokat, hanem a bennünk és másokban rejlő közös emberi értékeket is észrevesszük.