Nagy gyűjtögető vagyok. Női mivoltomat nem meghazudtolva, ruhaneműket próbálok felhalmozni minél nagyobb mennyiségben. Nemrég pedig eldöntöttem, hogy képeslapok után kezdek el kutatni. Azt hiszem, az én szintem még normális, nem kell emiatt terápiára járnom. Viszont ismerek olyan embert, aki már alig fér el a házában az összehordott kacatoktól. Egyszerűen képtelen rendet rakni, mert olyan hatalmas mennyiségű tárgyat halmozott fel, amit nem lehet rendesen elpakolni. Nála komoly gond lehet, állapota pusztító szenvedély.

De vajon mi állhat a mánia hátterében?

Szakemberek szerint önbizalomhiány és szorongás egy döntés meghozatalától. Ezek az emberek rettegnek attól, hogy elhatározzák, kidobnak valamit. Félnek attól, hogy rossz döntést hoznak. Amíg egy igazi gyűjtő ismeri a gyűjteményét, addig egy szenvedélybetegnek fogalma sincs arról, hogy mit rejt a lakása, egy-egy tárgy csak akkor értékelődik fel a szemében, ha meg kell válnia tőle.

A gyűjtésnek – ha még egészséges mértékű - egyébként lehet pozitív oldala is, hiszen aktivizál, új emberekkel ismerkedhetünk meg általa, saját kis világot alakíthatunk ki, ahova olykor-olykor elmenekülhetünk.

Mit gyűjt egy szenvedélyes gyűjtögető?

Gyakorlatilag mindent. Mindent, ami a "későbbiekben még jó lehet"...

• szórólapokat, újságokat
• könyveket
• régi ruhákat
• rossz bútorokat
• ételeket – még akkor is, ha már lejárt a szavatosságuk

A kényszeres gyűjtögetés gyakran kéz a kézben jár a depresszióval vagy a szorongással. Ugyanis a gyűjtögető emberek szégyellik a körülöttük lévő káoszt, rendetlenséget, vagy koszt. Nem szívesen engednek senkit a lakásukba, szélsőséges esetekben kilakoltatás fenyegeti őket rendezetlen környezetük miatt.

Természetesen van segítség, ha magunkra (vagy a környezetünkben valakire) ismerünk, érdemes szakemberhez fordulni. A pszichológusok, pszichiáterek, mentálhigiénés segítők támogatásával megtalálható a kényszeresség lelki oka, és oldható a szorongás.