Számos kutatás bebizonyította, hogy a szegényebb, ámde a természettel szimbiózisban élő, a hagyományokat követő népek boldogabbak, mint mi, a „nyugati kultúra gyermekei”. A megoldásért nem kell sokat kutakodnunk, két Ladakhról szóló dokumentumfilm pontosan rámutat a probléma gyökerére.

A boldogsággal kapcsolatos feltételezést a Gallup 2012-es felmérése is alátámasztotta. A közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a latin-amerikai népek életszemlélete a legpozitívabb a világon. A lista élén Panama végzett, az az ország, ahol az emberek mintegy 33%-a él a szegénységi küszöb alatt, és a férfiak átlagos várható élettartama 74, a nőké 79 év. A felmérésben 148 ország vett részt, a Gallup kutatói pedig több mint 1000 embert kérdeztek meg minden országban az előző napjukról. Mennyit mosolyogtak előző nap, kellőképpen kipihentnek érezték-e magukat, tanultak vagy elértek-e valami érdemlegeset a napjuk során. Az igenek száma olyan országokban volt a legmagasabb, mint Panama, Paraguay - több mint 85%-os volt a pozitív válaszok aránya. Ezeket követte El Salvador, Venezuela, Trinidad, Tobago, Thaiföld, Guatemala, a Fülöp-szigetek, Ecuador és Costa Rica. Az Egyesült Államok, Németország és Franciaország mind lejjebb végeztek a listán, nem meglepő módon pedig a háború sújtotta országok, így Irak és Afganisztán, a lista aljára kerültek. Azóta a Gallup minden évben megismétli a felmérést, de a pozitív érzelmeket illetően Paraguay továbbra is vezet. Egyes elemzők szerint Panama és más latin-amerikai országok eredménye a szoros családi, baráti kötelékeknek köszönhető.

Úgy tűnik tehát, hiába a fogyasztói társadalom által nyújtott modernitás és kényelem ide vagy oda, valami mégsem stimmel. A témában egyébként dokumentumfilm is készült Ősrégi jövendők, illetve a The Economics of Happiness (A boldogság közgazdaságtana) címmel. Az alkotások Ladakh életét mutatják be, a „fejlődés” előtt és után.

Ladakh a Tibeti-fennsík nyugati szélén, mélyen a Himalája belsejében található. Egyike a Föld legmagasabban fekvő, legszárazabb lakott területeinek. Olyan vad, sivatagi vidék ez, ahol szűkösek az erőforrások és szélsőséges az éghajlat. Nyáron a nap égeti, télen nyolc hónapon át minden kőkeményre fagy. És mégis: egy több mint ezer éve virágzó kultúra otthona. A takarékosság és az együttműködés hagyományai, valamint a környezetükhöz fűződő meghitt kapcsolat képessé tette az ott élőket arra, hogy ne pusztán túlélők legyenek, hanem boldoguljanak is - derült ki a filmből. Aztán elérkezett a fejlődés.

Ladakhban a megoldás

Ladakh életét évtizedekig vizsgálta Helena Norberg Hodge, gazdasági elemző, írónő, aki több mint 35 évet töltött az országban. Az Ősrégi jövendők című filmben elmondta, nem szabad abba a hibába esnünk, hogy idealizáljuk a hagyományos kultúrákat. Ladakhban például nagyon magas volt a csecsemőhalandóság, nagyon hideg volt télen, és az élet korántsem volt olyan kényelmes, mint a globalizációs társadalmakban. Az írónő szerint azonban, ha a lényeges dolgokra koncentrálunk, akkor kiderül, a hagyományos kultúra életképes, fennmaradt az évszázadok során, fenntartható volt és az emberek boldogan éltek. Hodge úgy véli, Ladakh története rávilágít az egész bolygót érintő problémák gyökereire. Segít abban, hogy megértsük azokat a gondokat, melyekkel mi a nyugati világban küszködünk. Például, hogy miért nem vezetett eredményre a környezetvédelemért folytatott harcunk, és hogy miért zilálódnak szét emberi közösségeink. És ami ennél is fontosabb: irányt mutat arra, hogy miként tudnánk kikeveredni abból a zűrzavaros helyzetből, amelyben jelenleg is vagyunk. A filmből megtudtuk, a helyiekből csak úgy sugárzott a vitalitás, az életerő, a boldogság. Életszínvonaluk anyagiak szempontjából is magas volt, tágas házakban éltek, rengeteg szabadidővel rendelkeztek, a munkanélküliség pedig nem is létezett, és senki nem éhezett. Nem állt rendelkezésükre az a luxus, amely számunkra megadatott, azonban életük sokkal fenntarthatóbbnak, örömtelibbnek és gazdagabbnak bizonyult.

A globalizáció kisebbrendűségi érzéshez vezet

Aztán a 70-es évek közepén Ladakh kapuit szélesre tárták a külvilág előtt, és az államilag elkészített utakon, az államilag támogatott teherautók kezdték szállítani az olcsó élelmiszereket. Ez aláásta Ladakh lokális gazdaságát. A ladakhiakat bombázni kezdték a hirdetések, a médiából a fogyasztói kultúra romantikussá varázsolt képe áradt, amelyhez képest saját kultúrájuk szánalmasnak tűnt.

Helena Norberg Hodge elmondta, az ott élők kezdtek elmaradottként, szegényként és primitívként gondolni magukra. Ma Ladakhnak egy sor olyan problémával kell szembenéznie, amelyek a hagyományos kultúrában ismeretlenek voltak. Az írónő a saját szemével látta az okokat és a következményeket. Az egyik pillanatban életteli, boldog embereket, fenntartható kultúrát, a másik pillanatban környezetszennyezést, munkanélküliséget, egyre nagyobb szakadékot a szegények és a gazdagok között. És azt, ahogy a biztos spirituális alappal bíró emberek hitüket vesztetté váltak és megosztottság támadt közöttük. Az írónő szerint ezek a változások egyértelműen annak eredményeként következtek be, hogy az ország külső gazdasági nyomás alá került. Helena Norberg Hodge tanúja volt, hogy ezek a külső gazdasági kényszerek hogyan teremtették meg a versenyt, hogyan rombolták le a közösségeket, hogyan szakították el az embereket a természettől.

A globalizáció, a fogyasztói társadalom folyamatosan tökéletességet, luxust sugall, amelyet mi, „átlagemberek” nem érhetünk el, ez pedig kisebbrendűségi érzéshez, frusztrációhoz vezethet. Ladakban azelőtt nem voltak celebek, senkit nem emeltek ki, mindenki volt „valaki”, mindenkit meghallgattak, ez a valahova tartozás pedig önbizalmat adott, egy olyan mély önbecsülést, melyből mások tisztelete is kinőhetett.

Luxus helyett kötődésre vágyunk

„Úgy vélem, hogy Ladakh legfontosabb tanulsága az, hogy az emberek kötődésre vágynak” – mondta HelenaNorberg-Hodge. – „Kötődnek a helyhez, ahol laknak, kötődnek a földhöz a talpuk alatt, és arra is vágynak, hogy egy közösség része legyenek, ahol számítanak rájuk és számíthatnak másokra.”

„A régi kultúrában ezeket a kapcsolatokat a mindennapi élet kis méretei tették lehetővé. A politikai és gazdasági egységek elég kicsik ahhoz, hogy az emberek közvetlenül láthassák cselekedeteik hatását a környező világra. Még ennél is többet jelent az, hogy képesek részt venni olyan döntésekben, amelyek közvetlenül hatással vannak az életük alakulására. A hagyományos falusi életformában az egyén része egy bonyolult hálózatnak, amely magában foglalja a családot, a nagycsaládot, a szomszédságot, a paspunt, az egész falut, akik mind számba vehetők lehetséges segítség szempontjából. Ez jelenti az emberi dimenziót."

Ladakhban a hangsúly azon van, hogy minden mindennel összefügg, beleértve a mindennapi élet összefüggéseit is. Az a lényeg, hogy mindannyian tagjai vagyunk egy bonyolult függőségi viszonyrendszernek.

A nyugati ember a világot a modern természettudomány szempontjából nézi. Ez a szempont ma már minden egyéb viszonyítási alapot háttérbe szorított.

Az emberek specialisták akarnak lenni, szakemberek valamilyen területen. Ezen a területen agyuk jól működik, tele világos ismeretekkel. De agyuk egyéb részeiben teljes sötétség honol.

Kétségtelen, hogy a tudomány igen sok tiszteletreméltó eredményt hozott az emberiség számára, de az egysíkú közgazdasági szemlélet és a technológia kölcsönhatása jó néhány előre nem látható súlyos bajt eredményezett, mind a környezetben, mind a társadalomban. Ha tanulhatunk valamit Ladakhtól, az az, hogy vissza kellene térnünk egy olyan életformához, amely közelebb van a természethez, és jobban támaszkodik az emberi közösségre. Nem arról van szó, hogy úgy kellene élnünk, ahogy a ladakhiak éltek, de törekednünk kellene arra, hogy új alapokra helyezzük viszonyunkat embertársainkkal és a természeti környezettel - derült ki a filmekből.