Nagyon sokan nagyon sokat foglalkozunk a testi jóllétünkkel, azonban a lelki egészségünket hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, elhanyagolni. Pedig szükségünk lenne rá, az biztos, szerintem mindenkinek. Van, akinek jobban, van, akinek kevésbé. Guy Winch pszichológus egy Ted-előadásban arról beszélt, miért van szüksége mindenkinek lelki elsősegélyre.
„De vajon mit tudunk arról, hogyan kell lelkünk egészségéről gondoskodni? Nos, semmit. Mit tanítunk gyermekeinknek a lelki egészségről? Semmit. Hogy van az, hogy több időt töltünk a fogaink ápolásával, mint elménk karbantartásával? Miért van az, hogy a fizikai egészségünk sokkal fontosabb számunkra, mint a lelki egészségünk?”- tette fel a költői kérdéseket.
Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a testi sérüléseknél sokkal gyakrabban szenvedünk el lelki sérüléseket, mint amilyen a kudarc, a visszautasítás vagy a magány. „Ezek ugyanúgy súlyosbodhatnak, ha nem veszünk róluk tudomást, és az életünket drámai módon befolyásolhatják. Mégis, bár léteznek tudományosan bizonyított módszerek az ilyen típusú lelki sérülések kezelésére, mégsem használjuk őket. Fel se merül bennünk, hogy kellene. „Ó, boldogtalan vagy? Hát rázd meg magad! Az egész csak a fejedben létezik.” El tudják képzelni, hogy egy törött lábú embernek ezt mondják: „Ó, sétálj csak, attól elmúlik; Az egész csak a lábadban létezik.” Itt az idő, hogy megszüntessük a testi és lelki egészségünk közt tátongó szakadékot.”
Guy Winch a magányról elmondta, mély lelki sérülést okoz, olyat, ami eltorzítja az érzékelésünket, és összezavarja a gondolkodásunkat. Elhiteti velünk, hogy a körülöttünk élők sokkal kevésbé törődnek velünk, mint valójában. Félni kezdünk attól, hogy mások iránt érdeklődést mutassunk, mert miért tegye ki magát az ember visszautasításnak és csalódásnak, amikor a szíve már úgyis jobban fáj, mint amit el tud viselni? Valódi magányosság uralkodott akkoriban rajtam, de mivel egész nap emberek között voltam, ez soha nem tűnt fel nekem. A magányosság érzését azonban csak szubjektíven lehet megítélni. Egyedül azon múlik, hogy érzelmi és társadalmilag elszigetelve érzed-e magad másoktól.
Rengeteg kutatást végeztek a magányosság témakörében, és mindegyik ijesztő. A magányosság nem csak letör, de meg is öl. A krónikus magány a korai elhalálozás kockázatát 14 százalékkal növeli. A magányosság magas vérnyomást és magas koleszterinszintet eredményez. Még az immunrendszer működését is elnyomja, kitéve ezzel az embert mindenféle betegség veszélyének. Sőt, a tudósok kimutatták, hogy összehasonlítva a kettőt, a krónikus magányosság ugyanolyan jelentős rizikófaktor a hosszú távú egészségre és élettartamra nézve, mint a dohányzás. Csakhogy a cigarettás doboz óva int: „A dohányzás halált okozhat”. A magányosság viszont nem figyelmeztet. Ezért olyan fontos, hogy kiemelten foglalkozzunk lelki egészségünkkel, hogy törődjünk érzelmi életünk karbantartásával. Mert úgy nem lehet egy lelki sebet kezelni, ha azt se tudjuk, hogy megsérültünk. A magány nem az egyetlen olyan lelki seb, amely az érzékelésünket eltorzítja, és félrevezet minket – mondta a szakember.
A kudarc is ezt teszi. Ha az elménk megpróbál meggyőzni, hogy képtelenek vagyunk valamire, és ezt elhisszük, tehetetlennek kezdjük érezni magunkat és túl korán feladjuk, vagy meg se próbáljuk. És ez még inkább meggyőz arról, hogy nekünk nem sikerülhet. Ezért van az, hogy sokan képességeik alatt teljesítenek. Mert valahol útközben, akár egyetlen kudarc is meggyőzte őket arról, hogy nem fognak boldogulni, és ők ezt elhitték – hangsúlyozta a szakember.
Ha egyszer meggyőződünk valamiről, utána már nehéz megváltoztatni a véleményünket. Gondolataink és érzéseink nem olyan megbízható barátaink, mint amilyeneknek hittük őket. Inkább olyanok, mint egy irtó szeszélyes barát, aki egyik pillanatban mindenben támogat, a másikban meg szörnyen viselkedik – közölte Guy Winch. Egy-egy kudarc után elkezdjük végigvenni az összes hibánkat és hiányosságainkat, hogy bárcsak milyenek lennénk, és milyenek nem, kigúnyoljuk magunkat. Mélyítjük a lelki sebeinket.
A pszichológus azt tanácsolja, ha visszautasítás ér minket, legyen az első dolgunk újraéleszteni az önbecsülésünket, nem pedig karateharcosként laposra verni. Ha lelki fájdalmunk van, forduljunk azzal az együttérzéssel magunk felé, amit egy igaz baráttól várnánk. Nyakon kell csípni a rossz lelki beidegződéseket és át kell formálni őket. Az egyik legegészségtelenebb és leggyakoribb a rágódás. Valamit újra és újra átrágni. Amikor a főnök leordítja a fejünket, vagy a tanár megszégyenít az órán, vagy jól összeveszünk a barátunkkal, aztán nem bírjuk megállni, hogy gondolatban ne játsszuk le a jelenetet újra és újra, napokon, sőt heteken át. A rágódás ezen formája könnyen szokássá válhat, és ez sokba kerülhet. Mert ha ilyen sokáig koncentrál az ember a felkavaró, negatív gondolatokra, az lényegesen megnöveli az esélyét a klinikai depresszió, alkoholizmus, táplálkozási zavarok, és akár szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának is.
„Ha az ember a cselekvést választja, amikor magányos, ha változtat a kudarcokra adott válaszain, ha védi az önbecsülését, ha harcol a negatív gondolatok ellen, akkor nem csak hogy begyógyítja a lelki sebeit, de érzelmileg ellenállóbb lesz és kivirul. Száz évvel ezelőtt az emberek bevezették a személyi higiénia alkalmazását, és a várható élettartam több mint 50 százalékkal nőtt alig pár évtized leforgás alatt. Én azt gondolom, az életminőségünk ugyanilyen drasztikus javulást mutatna, ha mindannyian bevezetnénk a lelki higiénia alkalmazását” - hangsúlyozta Guy Winch.
