Sík Sándor: Te vagy a jó

Én Uram, Istenem, velem mit tettél! 
Már újra megintcsak megszégyenítettél. 
Századszor is újra Te vagy a jó, 
Én a rossz kisgyerek, vesszőzni való.

Ficánkoltam megint lábbal, kézzel, 
Játszottam megint a kifent késsel, 
S amikor az ujjam majd megvágtam, 
Jóságod kézen legyintett lágyan.

De még le se zörrent a földre a penge, 
Már mosolygott is szemed a szemembe, 
Mintha mondta volna: Légy szófogadó, 
Gyerek kezébe kés nem való!

Csak arra volt jó vihar és villám, 
Hogy megrebbenjen aluszékony pillám, 
Hogy éberséggel látni tanuljak, 
Meglátni messziről felemelt ujjad.

Ó látom, Uram, hogy is ne látnám. 
Szívembe maradjon vésve e látvány, 
Bár el ne mosódnék onnan soha, 
Ne lennék többé se vak, se puha.

Csak benned, Uram, s csak egy a reményem: 
Csak annyit engedj kérni szerényen, 
Hogy amit most némán súgok eléd, 
Álljam becsülettel, legalább felét!