Németh László: Én az Istent sosem kerestem

Én az Istent sosem kerestem

De az életem egyre gyúrták

örömeim és keresztem

S egyszer csak: bennem lakott az Úr.

Azt se mondtam: jó volna hinni

Vagy: hogy ő az a nagy zsibbasztó,

Vagy - nem akarok már vívni

Sosem hívtam s ő rámtalált.

Mint a nap jött és fölkelt bennem,

Nem rekedtem meg hajnalomban,

S nem álltam meg reggelemben.

Egyre föllebb hágott az Úr.

A piros mező rég kisárgult

S mint a sütkérező gyíkocskák

Én sem tudtam, hogy mi rámhullt,

Nap volt s hogy általa vagyok.

Készen állott az Úr világa

Türelem és a felelősség,

Mely a szív Isten-kocsánya

S még nem mondtam ki a nevét.

 És ma is csak a költő tudja,

Költőfelem, ki szókra váltott,

Hogy hitem lassan épült útja

Isteni Via Appia.