Kosztolányi Dezső: Lásd kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,

     legyen tiéd örökre az egész.

Vedd a telet és a nyarat, a lombost,

     itt van neked az epe és a méz.

Ez itt a keserű s ez itt az édes,

     ez a fekete és ez a fehér,

ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,

     ez itt a méreg és ez a kenyér.

Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,

     ölelni lágyan és birkózni kart,

és harcot is, hogy harcolj csakazértis,

     a rózsa mellett ott legyen a kard.

Van még néhány elhányt és csonka holmi,

     egy kis verőfény és egy-két kacaj,

viaskodó kedv, várat ostromolni,

     és végezetre egy nagy, tompa jaj.

Iker ajándékot veszel örökbe,

     oly ember-ízű és oly felemás,

de ember adta, nem telt néki többre,

     eget ne vívj, mély kútakat ne áss.

Sötéten nyújtom ezeket tenéked,

     s koldus apád most tétovázva áll,

mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,

     és a baljában ott van a halál.