Juhász Gyula: Filológia

Budapest ez a nagy, világi dáma
Engem nem ölelt, nem csókolt soha.
Szegény diáknak nézett, aki árva,
Kihez a pénz és öröm mostoha.

Egy palotája szeretett csak engem,
A könyvek csöndes, borús csarnoka,
Melynek porától ittasult a lelkem,
Tavaszt nem láttam akkor én soha!

Mikor zöldes, lilás pompában ébredt
A nagy körútak újjongó sora,
Engem rabul ejtett a félsötétes,
Mély titkokat súgó könyvtárszoba.

Horatiust Scaliger jegyzetével
Bújtam s az óra lassan szállt tova
És Lidia, Chloe fehér nevével
Betelt az ó-könyvek tömör sora.

S mint ősöm, a Corvinák bús diákja
A múlt ködén átködlő cimbora,
Margóra róttam: Ihatnám! S az Élet
Nagy szomjamat nem oltá el soha!