Joachim du Bellay: Szonett a honvágyról

Boldog ki mint Ulysses száz szép mérföldet bolygott

S járt gyapjas aranyért mint Jázon, régi hős,

Ki tűzhelyéhez aztán, már bölcs úr és idős,

Békén pihenni tért, hogy lenne csendbe boldog.

Hát én? látom-e még füstből fútt lenge fodrod

Kéményekkel pipázó falum, vén ismerős?

S kis házam, többem nékem, mint királynak az ős

Ország, hajh, lát-e még, kit sorsa messze sodrott?

Mert szebb volt, míg felém tetőd ős íve hajlék

Mint Róma csarnoka, a gőgös ormu hajlék

S szebb mint e durva márvány, palád, az enyhekék.

És drágább gall Loire-on Tibernél, a latínnál,

S a Lyré kicsi halma a híres Palatínnál

S e sós tengeri szélnél az édes honni lég.

(Tóth Árpád fordítása)