Beney Zsuzsa: Barokk szonett

Te magad voltál-e, akit szerettem

gyáván, vadul – vagy a fénybe borult

pillanatok láncán, ki elvonult

triton-vontatta kocsiján, az isten?

S mikor kő-mását a zúgó vizekben

megismertem, s fölöttem kivirult

az égi rózsa, majd lassan kihunyt

kék égben fürödtem, vagy tengeredben?

Rejtőzöl káprázatod csillagában,

fény-szőtte, ágas-bogas éjszakában –

te létedben élsz – végzetemben én.

Ott találok rád, hol már nem reméllek,

mikor már nem követlek, utolérlek,

csak át kell lépnem sorsom peremén.