Babits Mihály: Jónás imája

 Hozzám már hűtlen lettek a szavak,

 vagy én lettem mint túláradt patak

 oly tétova céltalan parttalan

 s ugy hordom régi sok hiú szavam

 mint a tévelygő ár az elszakadt

 sövényt jelző karókat gátakat.

 Óh bár adna a Gazda patakom

 sodrának medret, biztos útakon

 vinni tenger felé, bár verseim

 csücskére Tőle volna szabva rim

 előre kész, s mely itt áll polcomon,

 szent Bibliája lenne verstanom,

 hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan

 bujkálva, később mint Jónás a Halban

 leszálltam a kinoknak eleven

 süket és forró sötétjébe, nem

 három napra, de három hóra, három

 évre vagy évszázadra, megtaláljam,

 mielőtt egy mégvakabb és örök

 Cethal szájában végkép eltünök,

 a régi hangot s, szavaim hibátlan

 hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran

 szólhassak s mint rossz gégémből telik

 és ne fáradjak bele estelig

 vagy mig az égi és ninivei hatalmak

engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.