Ady Endre: Nyárdélutáni hold Rómában

Sanditva száll Rómára

Fecske-raj-követséggel

Vigyorog vigan széjjel

Nyárdélutáni Hold.

Nagy kékség és pirosság

Most ujból-ujból hozzák

Régből azt, ami volt.

Szent mezők pára-fátylat,

Hegyek álom-szint váltnak

Diadalok s romok,

Nap s Hold közé beszőve,

Hanyattan az Időbe

Róma sürög-forog.

Óh, gyönyörü örökség,

Változó, ős, szent község,

Urbs, te feledtető,

Az én-élet poklából

Lelkem-testem kilábol,

Te, szent védő tető.

Im magam idehoztam,

Védj és borits be mostan,

Te szép, te bölcs, örök.

Örökkön éltem, élek,

Csupán hüvelyt cserélek,

Mint Ulisszes-görög.

Áldom a nyüzsgő Rómát,

Mindennek átfogóját,

Pulyásan is nagyot.

Ma hogyha úgy akarnám

Alkonyi álom karján

Akár Remus vagyok.

Nézem a mai nőket

A volt és lesz időket:

Be régen élek itt,

S be minden élet mindegy

S a Hold már ismer minket,

Vigyorog s nem hevít:

Sanditva száll Rómára.