Ady Endre: A halottak élén

Most a Mezőn mindenki veszt

S vér-felhők futnak szabadon

S hű csapatomat most leltem meg,

Most leltem meg a csapatom,

Az Életből kikényszerültet.

Életes, drága jó fiúk,

Óh, halottakként ébredők,

Be szeretőn rántom ki kardom

Árnyas, szent rangotok előtt

S benneteket meg most talállak.

Nem voltak hősibb társaim

Soha, mint a mostaniak,

Fejükön az éjféli holdfény

Eget-verő, fényes sisak,

S fejüket friss sírból hozták föl.

Be sokáig várakozék

Én, árvult, társtalan Kain

S ím, hirtelen érkeztek hozzám

A társaim, a társaim,

Levitézlettjei a kedvnek.

Mit néztek, hajh, ők valaha,

Mint járták velem a Mezőt,

Szegény hozzám-testvérisültek,

Jámbor élet-levetkezők

S ím, meredt szemmel mosolyognak.

Mert mind az Életé valánk

S ha lelkünk meg-megütközött:

Csak az Élet áradt túl bennünk

S ugye, most a sírok fölött

Szeretjük egymás tarka célját? 

Be szép, kisértetes világ,

Be jó nekem, be szép nekem:

Most az igazi halaványak

Táborában vezérkedem,

Hogy az Életre mosolyogjunk.