Sokszor gondoltam rá, de valójában sosem tudtam elképzelni, hogy milyen érzés lehet apának lenni. Talán elsősorban a felelősséget láttam magam előtt, pedig ma már tudom, hogy ennek a kislánynak a léte semmihez sem hasonlítható boldogság, apa-kislánya szerelem. Mai fejjel teljesen értelmetlen volt bármi is, ami előtte volt, nekem az Ő születése az új időszámítás.
Előre bocsánatot kérek, de erről a kérdésről sehogyan máshogyan nem tudok írni, csak szentimentálisan, szóval, aki nem szereti az érzelmes dolgokat, az lapozzon. Egyébként is, érettségem óta azt vallom, hogy egy férfi nem attól férfi, ha érzéketlen, sőt… Mindig szerettem a gyerekeket és sosem volt olyan korszak az életemben, amikor azt mondtam volna, hogy nem szeretnék apa lenni. Tény, hogy mindig halogattam: majd ha ez meglesz, majd ha az készen van és így tovább. Feleségemmel az egyetemen ismerkedtünk össze, regénybe illő történet volt a miénk… Nekünk a legszebb, de hát biztosan minden párnak a saját története a legromantikusabb. Először sokat álmodoztunk róla, aztán sokat tervezgettük, végül még többet készültünk a közös családi életre. És ez néhány évvel ezelőtt valóra is vált. Ma már tudom, hogy nem ez a „humánértelmiségi” megfontoltság, illetve előkészület a legfontosabb tényező a családi idill megteremtése szempontjából, sőt ma már azt is tudom, hogy valójában nem is olyan az az idill, ahogy korábban elképzeltem, de kétségtelen tény, hogy rendezett körülményekbe születni a babának és a szülőknek is könnyebbséget jelent.
Kislányom született, és tudom, hogy sok férfi társam nem, de én úgy voltam vele, amikor már a gyermek nemét fürkészhettük, hogy persze mindegy, hogy kisfiú vagy kislány, ugyanis tényleg mindegy, de egyre jobban foglalkoztatott, hogy milyen lehet kislányos apukának lenni. Talán mert nagyobb kihívásnak tűnt? Mindegy is, ma sem tudom, miért. Viszont azt érzem, hogy egy teljesen más, egy teljesen új, de a legnagyobb szerelem a miénk. Ma is megvan a hangfelvétel, amikor először kimondta az a kis emberke, hogy papa. És ott, akkor, a születése után ismét, mintha egy villám vágott volna belém: Ő az én kislányom, akit csak szeretni lehet. Az apák többsége biztosan így érez a gyermeke iránt. Hiszen apának lenni tehát elsősorban szerelem és csak ebből következik a „kishercegi” felelősség. Ezért azt kívánom minden férfitársamnak, hogy élje meg ezt az érzést és ami még fontosabb: ezt az érzést élje meg a gyermekével, gyermekeivel kapcsolatban nap mint nap! Ma már semmi sem változtathatja meg azt a tényt, hogy férj, családom védelmezője, vagyis elsősorban apa vagyok. Ezért is gondoltam, hogy a jövőben egy-egy téma kapcsán megírom „apaságom történetét”.
