Mindannyian álmodunk. És ha az álmainkra nem csupán a napközbeni történéseink leképeződéseként, az éber állapotban minket foglalkoztató események továbbgondolásaként tekintünk, hanem egyfajta üzenetként, bizony sok kusza szálat kibogozhatunk éjszakai képeink segítségével.

Az emberek rémálma az éjszakai rémálom. Rettenetesen tud esni, ha csatakosra izzadva, lihegve, fuldokolva, szívdobogva ébredünk, mert álmunkban kergettek, kínoztak, megtámadtak vagy csak eltévedtünk valahol.

Az ősi indián hiedelem szerint a rossz álmok felfogására, elűzésére szolgálnak az álomcsapdák vagy álomfogók, melyeket a gyermekeiknek készítettek. Szerencsére már nem csak az észak-amerikai indián törzsek kiváltsága ez a lélekvédő eszköz, nálunk is van. Talizmánokat, kristályokat, köveket, a különböző földrészek ősi hiedelemvilágának használati tárgyait árusító üzletekben kaphatóak álomfogók is.

Én is vettem a kisfiam szobájába jó néhány évvel ezelőtt, amikor rémálmok gyötörték. Azóta nem küzd démonokkal. Tudom, valószínűleg nekem is saját kezűleg kellett volna készítenem, de mivel nem vagyunk indiánok, s csak remélni tudom, hogy nem ötéves pakisztáni gyerekmunkások farigcsálták a miénket, bíztam abban, hogy működni fog.  

Az álomfogók története

Az indián kultúrában a kört tartották az egyik legjelentősebb szimbólumnak, mert az erőt és egységet eredeztették belőle. Sok egyéb jelkép épült a körre, többek között az álomfogó is. Az indiánok úgy tartották, az éjszakai levegő jó és rossz álmokkal egyaránt telített. Ám ha álomcsapda kerül valakinek a fekhelye fölé, az megszűri az éjjel áramló hatásokat: a jókat átengedi, a baljósakat pedig visszaveri. A hiedelem szerint a pozitív érzések „tudják”, hogyan slisszanjanak át az álomfogó lyukain, résein, míg a negatív gondolatok fennakadnak a hálón, s „feloldódnak a hajnal első sugaraiban”.  

Hogyan készül?

Az álomfogókat leginkább fűzfavesszőkből készítették az indiánok. Nagyjából 9 cm átmérőjű kört formáztak, a körre pedig a mindennapi életük részét képező tárgyakból aggattak néhányat: madártollat, nyílhegyet, gyöngyöket. A kör belsejébe állati ínból vagy fonalakból hálót szőttek, mégpedig szintén egy legenda miatt: állítólag réges-régen egy varázsló pók alakjában mutatta meg egy ojibwe törzsből származó harcosnak, hogyan is működik az álomfogó.       

Az álomfogók nem „éltek” örökké. A fűzfa néhány év alatt kiszáradt. Az indiánok hite szerint ez akkor következett be, amikor a gyermek, kinek az álmait addig őrizte, átlépett a felnőttkorba.

Az álomcsapdák készítéséhez tiszta lélekre és belső békére volt szükség, hogy a szerkezet azokat az energiákat vegye át és működtesse, amelyek a készítőjét a szerkezet alkotásakor átjárták.

Természetesen ha készen veszünk álomfogót a gyermekeink szobájába, törekedjünk rá, hogy átvegye a család rezgéseit. Hisz valószínűleg ennek a különleges tárgynak is ugyanaz a működési elve, mint az összes többi hasonlónak. Mégpedig a hit. Ha hiszünk benne, működik, ha nem, akkor nem. Mindenesetre ártani nem árt, az biztos.

(Az írás 2016. március 13-án jelent meg.)