Gyakran megijedünk a válságtól, pedig egy-egy nehéz időszak, az életünkön végigpusztító tarlótűz egy új esély táptalaja.

Bevallom, jó ideje azt érzem, válságban vagyok. Néha, rosszabb napjaimon azt gondolom, ez egy végeleges állapot. Azonban a lelkem legmélyén reménykedek és hiszek benne, hogy ez csak egy folyamat része, nem a saját utamon vagyok és oda kell találnom, az út viszont göröngyös és buktatókkal teli. Eddig egy-egy rosszabb időszak után mindig szárnyra kaptam, bízom benne, hogy most is így lesz. Erről ír Eva-Maria Zurhorst Szeresd önmagad, és mindegy kivel élsz című könyvében. Úgy véli, földrengésszerű változást tud hozni egy nagy szakítás, egy komoly sorscsapás, illetve egy komolyabb betegség. Az életnek ezen fordulópontjai vagy teljesen megbénítják az embert, vagy visszavezetik önmagához, a saját erőtartalékához, a saját újtjához. Gyakran olvashatunk történeteket olyan emberekről, akik a szenvedés által, amely váratlanul érte őket, ismét megtalálták önmagukban az életörömöt, az élethez való bátorságot, a harci szellemet.

Az írónő a válságot a szeretet szülési fájdalmának nevezi, véleménye szerint az az új életerő forrása. Minden válságban hatalmas esély rejtőzik, és a megoldás hátrahagyja bennünk a nyomait: az önbizalmat, a bátorságot, a közelséget, az életerőt. Ha sikeresen megküzdünk egy válsággal, utána sokkal jobban megismerjük magunkat, soha többé nem kell kételkednünk magunkban, hiszen tudjuk: képesek vagyunk rá.